Sziasztok, megérkeztem a bírálattal.
Őszintén szólva nem is tudom, hol kezdjem. Az egész incidens elég abszurd, hogy ennyire egymásnak feszültek a felek, majd az IC események után még Discordon sem sikerült normálisan kommunikálni.
A videót megnézve két csoportra lehet bontani a résztvevőket, és a végeredmény szempontjából mindkét fél ugyanannyira hibás volt. Ami a felvételen látszik, az mindkét oldalról egyértelmű feszültségkeltés. Hogy pontosan miből indult az egész, azt a bizonyítékok alapján sajnos nem lehet egyértelműen megállapítani. A fegyverek elővételénél is mindkét fél hasonlóan reagált, végül pedig ebből alakult ki az a helyzet, hogy lelőttek, miután rátartottad a fegyvert a társukra.
Véleményem szerint, mivel mindkét fél ugyanannyira hibázott, az admin jóindulatának köszönhető, hogy komolyabb szankció nélkül elengedett titeket, holott akár minden érintettet szankcionálhatott volna felesleges feszültségkeltés miatt.
Rátérnék a Discord beszélgetésre, amelyből végül a szankció is született.
Elég szomorú látni, hogy nem sikerült normális hangnemben kommunikálni egymással. Ment az egymás parodizálása és provokálása teljesen feleslegesen, ráadásul ebben mindkét fél részt vett. Aki nem tud komolyan venni egy adminügyet, annak nem sok keresnivalója van benne, utána pedig felesleges arra hivatkozni, hogy nem lett megfelelően meghallgatva.
Emellett elvárjátok az admintól, hogy egy ilyen káoszból szűrje ki, mi történt pontosan, és hozzon korrekt döntést.
Összességében felhívom az admin figyelmét arra, hogy a jövőben ne engedje eldurvulni az ilyen stílust az ügyintézés során, mert ezzel csak a saját munkáját nehezíti meg. Ha a felek nem tudnak normális hangnemben kommunikálni, azt időben kezelni kell, és törekedni arra, hogy mindenki megadja a másiknak a kellő tiszteletet.
A panaszod jogtalan.