Na csao! Én lennék a hősködő parkfegyes!
Kezdjük akkor az elején, kifejtem egy kicsit az ügyet itt a panaszkönyv alatt.
Megláttam az autódat déli szerelőnél középen, ahol egyáltalán nem lehet parkolni, táblák vannak kirakva, te ezt figyelmen kívűl hagytad, oké, ic ügy. Ezért vagyok én, hogy felkapjam azt a kocsit és elvigyem. Megálltam, ráakasztottam a csörlőt, erre te beültél, így innentől kezdve én nem tudtam folytatni a dolgomat.
1. Nálam elkezd kimerülni a NonRP fogalma attól a perctől kezdve, ahogy te megnyomtad a klaviatúrádon az F gombot.
2. Mivel beleültél, blokkoltad a szerver által biztosított scriptet, ami szerintem egyáltalán nem helyén való.
Mindenki hajtotta a saját maga igazát, nekem csak egy név kellett volna, hogy a csekket bepötyögjem és már le is raktam volna a kocsit. Erre te, akár RP-vel, akár nem RP-vel, elővettél egy fegyvert a szerver egyik legforgalmasabb helyén. (Így zárójelben megjegyzem, hogy nem is egyszer lett már szólva, akár asay-ba, akár nem, hogy déli szerelőnél a felesleges feszültségkeltés súlyos szankciót von maga után) Te ebbe bele is kezdtél, rengeteg civil, illetve TEK-es kollégák mellett. Azért felesleges feszültségbe kerülni egy másik játékossal, mert neked nem tetszik az, hogy elviszik az amúgyis szabálytalanul parkoló autódat.
Írtál egy reportot, hogy hősködik a parkfegyes, amire Ghost barátom jött ki.
Az ügy megkezdése után kifejtetted az álláspontod, majd ő megkért téged arra, hogy küldd el neki a karaktertörténeted, amiben ez szóról szóra fel van jegyezve, hogy te olyan vagány karaktert RP-zel, aki bárhol bármikor fenyegetheti a parkfegyest, vagy éppen civilt, legrosszabb esetben még Hatósági Személyt is, ha neked nem tetszik valami. Sosem értettem ezt a civil maffiáskodást, ha nagyon vagánykodni akarsz és fenyegetni orrba-szájba a szerver játékosait, akkor írj egy szép karaktertörténetet, illetve csatlakozz egy illegális frakcióba. Persze ezt a karaktertörténetet sajnos nem kaptuk meg, így nem voltunk tisztában azzal, hogy ki is vagy te valójában, milyen karaktert alakítasz a szerveren töltött időd alatt.
Térjünk rá a panaszkönyv egyik legszemet szúróbb mondatára:
parkfegyes irl egy csóró, életcélok nélküli, beszari ember
Kíváncsiságból rákerestem a közteresek fizetésére, hát nem sírtam el magam. Nemtudom tudtad-e, de a Közteresek IRL Hatósági Személyek, nem szeretném sorolni, hogy ez mit is jelent, de nem csóró, vannak életcéljai és persze nem beszari. Ezt a kijelentésedet sikerült megcáfolni.
Szereptévesztés részét nem értem a panaszkönyvnek, ezt lentebb kifejthetnéd még, hogy ez miben merül ki nálad.
Nem fogom védeni az admintársamat (vagyis de), de nagyfiú már és ki tud állni maga mellett.
Ghost teljesen pártatlanul intézte az ügyet. A karaktertörténet pedig igen is fontos, hiszen egy ilyen esetnél, vagy más esetnél is részben lehet mire támaszkodni, akár neked, akár az adminnak. Neked pedig van bizonyítékod, hogy igen, ide van leírva, te egy 150 kilós vadállat vagy, szét van tetoválva az egész tested, fegyverrel kelsz fegyverrel alszol és ha valaki csúnyán néz rád akkor azt jól megfenyegeted.
Forgalmas helyet nem szeretném kifejteni, szerverre való felcsatlakozáskor és a regisztrációkor kijelentetted hogy a szabályzatot elolvastad, értelmezted, megértetted és ha hibát követsz el, akkor szankcióban részesülsz.
Várom a bíráló admin válaszát!