Owen Cas fél bolgár állam polgár, bolgár földről származik, egy hegyek közé szorult, elfeledett faluból, ahol a törvény sosem ért fel időben, és ahol az emberek inkább a saját szabályaik szerint éltek. Gyerekkorában hamar megtanulta, hogy ami legális, az nem mindig igazságos, és ami illegális, az gyakran csak túlélés kérdése. Apja csempészútvonalakat ismert a hegyekben, anyja pedig nem tett fel kérdéseket, amikor véres ruhában tért haza.
A falut nem egyszerű támadás pusztította el, hanem egy elrontott üzlet következménye. Valaki beszélt. Valaki elárulta a többieket. Owen túlélte, de attól a naptól kezdve nem hitt sem zászlókban, sem törvényekben. Csak abban, amit a saját kezével ki tud kényszeríteni.
Elhagyta a szülőföldjét, és belesodródott az alvilágba. Először futár volt: fegyvereket, hamis papírokat, tiltott ereklyéket vitt egyik kézből a másikba. Később már ő tárgyalt, ő döntött, és ha kellett, ő tüntette el azokat, akik túl sokat tudtak. Nem volt kegyetlen öncélúan, de nem is volt irgalmas. A szabály egyszerű volt: üzlet az üzlet.
Owen Cas sosem maradt sokáig egy helyen. Hamis neveket használt, hamis múltakat, de a bolgár akcentusát sosem tudta teljesen levetkőzni. Egyes városokban fegyverkereskedőként ismerték, máshol információt adott el, vagy embereket juttatott át lezárt határokon. Aki egyszer neki dolgozott, tudta: Owen nem bocsát meg árulást, de betartja az ígéretét.
Mindig hord magánál egy kopott amulettet — az egyetlen tárgyat a régi életéből. Nem babonából, hanem emlékeztetőként: arra, hogy hova vezet a gyengeség és a bizalom.
Az alvilágban a neve nem hangosan terjed, hanem félmondatokban:
„Ha eltűnés kell, ha valamit át kell juttatni, ha nincs papír — Owen Cas tudja az utat.”
Belül azonban még mindig kísérti a múlt. Nem a bűntudat, hanem a kérdés:
vajon meddig lehet túlélni úgy, hogy az ember maga is azzá válik, amit egykor gyűlölt?