Panasztevő InGame neve:
► Xye Casto, Terzo Moretti ◄
Panaszra tett Adminisztrátor neve:
► Rey (Admin 1) ◄
Panasz oka, leírása, kifejtése:
► Nem megfelelő ügyintézés, felesleges adminügy generálása, Offdutyban való ügyintézés, Érme két oldalának elhanyagolása. ◄
► Szeretnénk panaszt tenni Rey adminisztrátorra, a mai események miatt.
A következő történt:
Barátommal közösen sikeresen kiraboltunk kettő benzinkutat, majd elhagytuk a helyszínt. Egy rövid időre megálltunk, azonban a rendőr – aki egyedül volt – hirtelen mögénk érkezett, fegyvert fogott ránk. Nem volt RP szituáció, nem történt rendes közeledés vagy figyelmeztetés sem, és mi elhajtottunk a helyszínről.
Ezt követően az admin visszateleportált minket magához, majd megkérdezte, hogy "mégis mit csinálunk". Az akció során semmilyen szabályt nem szegtünk meg: ketten voltunk, ő pedig egyedül, nem volt túsz, nem volt RP-s megfélemlítés. Utána kiszálltunk, mert beleegyeztünk az RP folytatásba. Ránk tartotta a nagykaliberű fegyverét, amelyen még célkereszt, se lézer sinscen. Ezek után elővette a sokkolóját, Ezek után ő úgy lett lelőve, hogy le voltam fallfrontozva a kocsi mellett, ők a másik oldalánál voltak, amíg lesokkolta a társam, addig én felpattantam és lelőttem. Amikor eltette a sokkolót, én abban a pillanatban vettem elő a fegyvert, ő ezután vette elő, ezt a log is mutatja, majd még lőni sem próbált, egyből OOC-zott, és felszedte magát.
Úgy érezzük, hogy az admin nem RP-s keretek között próbált gondolkozni, visszaélt a jogosultságával, és nem volt korrekt a szituáció kezelése sem RP, sem admini oldalról. ◄
Kötelező bizonyíték (pl.: log, kép, videó):
► LOG: Kattints ide ◄
► Videó: Kattints ide ◄
Megjegyzés:
► Vissza szeretnénk majd igényelni az elvett cuccainkat, mivel úgy érezzük, hogy nem volt korrekt.
Továbbá egy más rendvédelmis szemszögéből is jól kifejthető az, hogy ez nem korrekt dolog.
Kaseh Price: (( rakj rá pkt nyugodtan, szerintem sem korrekt teljesen. PKn belül több derül ki ))
Strapzy hozzászólhat, ő a társam. ◄
.png)
.png)