nagyon pacek lessz✠ Tieňovia Krvi ✠
"Aki velünk van, azt védjük. Aki ellenünk van, azt eltöröljük."《 IC RÉSZ 》✦ Vissza a családunk alapításáig, kik is voltunk mi?
Az egész nem kezdődött máshol, csak az akkori átlagos szlovák utcákon még annó a 20. század vége felé, az utcán kezdtünk mi is ahonnan sok szervezet elindul. Volt egy korszak, amikor a város szétesett: a gyárak bezártak ezáltal sok munkanélküli ember nem tudott mit kezdeni az életével és megélhetés miatt útnak eredt. Az embereknek nem volt munkájuk, és mindenki csak túlélni próbált ebben az összetört, kilátástalan világban. Az állam elérhetetlen volt és úgy működött mint egy maffia, a rendőrség korrupt, a hétköznapi ember pedig úgy érezte, hogy senki nem védi meg és egyedül van a világban, egyedül csak saját magára számíthat és a családjára. Ebben az ürességben jelentünk meg mi a Tieňovia Krvi bűnszervezet.
Először nem voltunk mások, mint fiatalok, akik cigarettát, alkoholt és apróságokat csempésztek át határokon, megélhetés miatt akár besegítettünk másoknak is akik később riválisok lettek. Nem volt terv, nem volt szervezet – csak a szín tiszta ösztön ami megszólalt bennünk *Cselekedj!*. A törvény réseiben mozogtunk, ott, ahol a hatóság keze már nem ért el, kerestük az úgynevezett "piaci" réseket.. Ha kellett, átmentünk a határon, ha kellett, alkut kötöttünk velünk együtt tartó piszkos munkát végző emberekkel, de ez fontos volt a kapcsolatok miatt. Amit mások nem mertek megtenni, azt mi bevállaltuk és törekedtünk a sikerre..
Aztán lassan minden változni kezdett jó és rossz irányba is. Az emberek a környéken észrevették, hogy hozzánk lehet fordulni, mi létezünk de pontosan nem tudták, hogy mégis mi jó alakok vagyunk-e akik segítenek vagy -sem. Ha valakit zaklattak, bántottak mi rendeztük le. Ha valakinek kellett valami, amit máshol nem lehetett beszerezni, mi megszereztük a kiépített kapcsolatoknak hála. Az emberek eleinte féltek, aztán megszokták, végül elfogadták: mi vagyunk az új rend akik diktálnak, az új hatalom ott, ahol a régi már rég nem működött.
Innen indult el a növekedés ami számunkra felvirágzó korszaknak alakult. Már nem csak holmi, utcai csempészek voltunk, hanem védelmezők, végrehajtók és behajtók. Először csak egy-két vállalkozás fizetett nekünk, aztán egy egész utca. Aztán a fél város is beszállt hozzánk, hiszen a jó oldalunkat látták végig. Nem kellett ordítanunk, nem kellett mutogatnunk a fegyvereket mert nekünk ráhatásunk volt már akkoriban is mindenre. Elég volt, hogy mindenki tudja: ha nem fizetsz, valami történni fog aminek nem fog örülni senki sem, így a félelmet is fenntartottuk.. És mindig történt is hiszen mi cselekedtünk. Egy összetört kirakat, egy felgyújtott autó, egy eltűnt áruszállítmány amik mögött mindig MI álltunk. Üzenetek voltak ezek, amiket mindenki értett de nem tudott semmire vélni.
Az évek múltával kinyújtottuk a kezünket. Az utca sarka már kevés volt így mertünk nagyot lépni. Beléptünk a klubokba, a bárokba. Megértettük, hogy nem csak a brutális erő számít, hanem a pénz is hiszen pénz nélkül nem működnénk. Az italból, a drogokból, a fegyverekből, a szerencsejátékból lassan kiépült egy birodalom, ami minden nap csak nőtt és -nőtt. Ahol mások pár ezerrel játszottak, mi már milliókban gondolkodtunk.
Aztán jött az, hogy látszólag tiszták lettünk ami a célunk is volt, a jövőbeli problémák elkerülése végett. Éttermek, műhelyek, szervizek, üzletek – kívülről minden legálisnak tűnt, belülről pedig mi irányítottuk mégis és tudtuk, hogy a valóságban semmi sem az aminek látszik csak egy illúzió. Az emberek az utcán már nem tudták, ki tartozik hozzánk és ki nem, de mindenki érezte a hatásunkat és létezésünket. Egy városban, ahol minden pénzmozgás mögött ott vagyunk, senki sem független.
A belső világunk is formálódott. Már nem csak laza társaság voltunk, hanem szervezet ahol van a mindent megmondó főnök és a legalacsonyabb munkás is. Voltak vezetők, akik döntöttek, voltak katonák, akik végrehajtották és cselekedtek, és voltak fiatalok, akik bizonyítottak hiszen az életükkel játszottak. A fegyelem lett a lényeg: nem beszélsz, nem árulsz el senkit, nem kérdőjelezed meg a Családot mert tudod, hogy a végén mi nyerünk. Aki hibázott, eltüntettük a felszínről, többet nem tudott rólunk. Aki bizonyított, felemelkedett és haladott. Ez lett az új törvény amit mi írtunk.
És most? Most a Család a város ereiben folyik, akárcsak a vér. A klubokban a mi zenénk szól, a kikötőben a mi szállítmányaink mozognak, a rendőrség a mi pénzünkből hallgat mert ők sem tudják, hogy pontosan mire vagyunk képesek. De mi tudjuk, hogy akármire! A politikusok a mi árnyékunkban kampányolnak mert mást nem tudnak, elnyomjuk őket.. Ha valaki pénzt keres ebben a városban, előbb-utóbb a mi nevünk kerül elő, hiszen mi vagyunk a pénz feje. És ha előkerül, onnantól nincs menekvés: vagy velünk vagy, vagy ellenünk.
A múltunk az utcákon született, a jelenünk a város felett uralkodik, a jövőnk pedig… a jövőnk az, amit mi írunk. Több terület, több pénz, több befolyás. Nem várunk a sorsra. Nem könyörgünk senkinek. Nem engedünk senkinek.
"A Család ott van mindenütt. És a Család örökké él."✦ Meddig érnek el a kezeink? View attachment 1527
Sokan a mai napig azt hiszik, hogy ez mind egy kitalált szervezet de amikor lépünk mégis megzendül a város. Azt hiszik, hogy utca sarkokon állunk és holmi drogokat árulunk amiket youtube tutorial videók alapján mókolunk össze. Igen, mi "mókolunk" csak nekünk erre egyetemen végzett kémikusok vannak mivel mi megfizetjük a tudást. A pénzt mi nem elvesszük, hanem egyenesen befolyik hozzánk mert tudja mindenki, hogy jobb nyújtani felénk a zöldhasúakat mint hallgatni.
Élet velünk azaz a befolyással
✦ Alvilágban lévő elhelyezkedésünk azon a bizonyos piacon
- A város éjszakai élete a mi kezünkben van. A zene dübörög, a lányok táncolnak a rúdon, de minden pohár ital, minden adag drog után egy rész a Család kasszájába megy ami egy ördögi körforgás. A DJ-k? A kidobók? Mind a mi embereink amit senki sem tud és gondolni sem mer.
- Éjszakai élet: Prostituáltak, illegális kártyapartik, titkos boxmeccsek, klubok. Ha valaki szórakozni akar, az velünk teszi és nálunk. Ha valaki pénzt akar keresni, rajtunk keresztül kell mennie.
- Üzletek: Éttermek, bárok – tiszta üzleteknek tűnnek, de valójában pénzmosodák a MI pénzmosodáink. A vendég pizzát rendel, mi pedig közben tisztára mossuk az alvilágból származó fekete pénzt.
Mi nem csak egy család vagyunk. Mi egy piaci szereplő vagyunk.
Védelmi pénz – a vállalkozó fizet, cserébe védelmet és biztonságot garantálunk.
Szerencsejáték – a kártya sosem hazudik, de mindig mi nyerünk.
Fegyverüzlet – minden pisztoly, minden gépkarabély, minden töltény hozzánk vezethető vissza, és nálunk is landol.
Drog – a fiatalok az éjszakai klubban nem csak az alkoholtól amit a klubunkban kapnak hanem a szétterített szintetikus szereinktől egyszerre pörögnek a zenével
Fedővállalkozások – klub, ahol mindig „elfelejtik” kiadni a blokkot, pult alól kerül elő az alkohol és gyanúsan olcsó minden vagy a vállalkozás ahol a fekete pénz átfolyik és végül tisztán köt ki a mi kezünkben.
Ha valami elbukik, a család nem szétesik – a felelős fizet.✦ Családi életünk
Közénk kerülni nem úgy megy, hogy aláírsz egy papírt, ez egy család! Ide jóval több kell mint egy firkantás, alapvető emberi tulajdonság kell akárcsak a BIZALOM.
Először csak a periférián mozogsz. Csomagokat szállítasz, Klub körül sürgölődsz.
Ha jól csinálod, kapsz egy komolyabb feladatot: teríted a drogokat, fegyvereket az utcán majd pénzt szedsz be és adsz le.
Ha bizonyítod, hogy nem félsz a vértől, nem félsz a börtöntől, nem félsz a haláltól – akkor felemelünk egy magasabb és méltóbb pozícióba.
És ha már bent vagy, akkor a Család mögötted áll, te állsz a család mögött.
Ha bajba kerülsz, kihúzunk, ha bajba kerülünk, kihúzol. Ha nincs pénzed, segítünk. Ha valaki bánt, eltűnik az élők közül.
A Család olyan, mint egy vasmarok: összetart, de szorít is.✦ A család felépítése
✦ Elképzelt jövőnk amit mi fogunk megírni, nem a sors
- Šéf (Főnök) – a végső szó az övé, minden döntést ő hagy jóvá, nélküle semmi sem történik, kezeli a családi kasszát
- Pravá ruka (Jobbkéz) – a tanácsadó, aki intézi a háttérdolgokat, tárgyal és a bizalmas ügyeket kezeli ezzel segítve a Šéf munkáját
- Vedúci kruhu (Čakateľ és Vojak irányítója) – kisebb egységek parancsnoka, ő felel az embereiért és a saját területéért, akár klub irányítása is az ő kezében van
- Vojak (Katonák) – a szervezet erős gerince, akik végrehajtják a melókat: behajtás, védelem, üzletek lebonyolítása.
- Čakateľ (Új tag) – azok, akik bizonyítják a hűségüket kisebb feladatokkal mint például terítésekkel, Klub-ban dolgoznak amíg el nem nyerik a Család bizalmát.
Mi nem várunk a sorsra. Mi magunk írjuk a történetünket és a világ történelmét úgy alakítjuk, hogy azt mi akarjuk.
Terjeszkedés – a város kulcspontjainak lefedése: Klubok, vállalkozások, átutazó helyek
Hatalom – a riválisok kiszorítása, monopólium a drog és fegyverpiacon azaz az alvilág teljes ledominálása.
Kapcsolatok – rendőrök, rivális bandák, friss húsok. Aki számít, annak velünk kell számolnia!
Nyomok – néha hagyjuk, hogy a város tudja, kik vagyunk de a nevünk nem adjuk. Egy kirabolt bank, egy eltűnt rivális alvilági ember, egy kirabolt atm – üzenet mindenkinek: mi itt vagyunk, de sokáig!
Több terület. Több pénz. Több befolyás. És mindezt a mi nevünkkel.
《 OOC RÉSZ 》✦ Önéletrajz
Barninak hívnak és 18 éves vagyok. Utolsó évem van hátra gimnáziumban ezért kicsit húzós lesz majd az elkövetkezendő év de szerintem minden jól fog sikerülni. Érdekel engem az angol nyelv amit már középiskolába kerülésem elején eldöntöttem és a mai napig is érdekel. Előrehozott érettségit sikeresen megcsináltam középszinten. Informatika világa szintén érdekes számomra ezért ez a másik irány ami érdekel nagyon. Októberben középszintű informatika valamint emelt szintű angol érettségit teszek előrehozottan. Szabadidőmet általában gépezéssel töltöm van amikor ez a szerveren való játszásban de van olyan is amikor programozásban merül ki. Naponta járok edzőterembe mivel számomra fontos a külső megjelenés is. Haverokkal szoktam ide-oda elmenni még illetve néha bulizni. Közel egy éve van jogosítványom már, azóta autóknak még nagyobb szerelmese lettem. Gyakran haverokkal kocsikázunk a közelben, elmegyünk akár kajálni valamit meg hasonló dolgok amiket szoktak az emberek szabadidejükben csinálni. Olyan fajta ember vagyok aki döntéseiben határozott illetve körültekintő ami szerintem egy kötelező "skill" ha valaki frakciót szeretne vezetni. ✦ Miért engem válasszatok?
Tudom mit jelent egy csapatot "vezetni" a megfelelő úton és azt is, hogy mekkora felelősség is egyben. Minden ember más és -más ezért fontosnak tartom, hogy ne kollektívan kezeljem a csapatot hanem személyenként viszont a CÉL mindenkiben azonos, hogy tagja lehessen egy ideális, családias közösségnek. Számomra fontos az igazság ezért sem állja helyét a bármiféle "ferdítés" és a kivételezés. Egy pozitív dolog lehet, hogy KEZDŐ vagyok a szerveren. Sok emberben felmerülhet, hogy ez mégis miért jó "tulajdonság" egy frakciópályázás során. Azért segít mivel teljesen nulláról kezdeném a kapcsolatok kiépítését ami RP-hez vezetne még frakció téren is. Kihagyhatatlan lenne, hogy kapcsolatok nélkül nekilássunk bárminek is, hiszen a frakció esetleges vezetésével még "történelmet" nem írtunk frakció téren a szerveren. Megfordultam már több szerveren is mint Admin vagy frakció leader de még vállalkozások is voltak. Ezeknek a pozícióknak a betöltéséhez elhivatottság valamint türelem kell (Az itt felsorolt pozíciók kizárólag azon a pár MTA szerveren történt/folyik amik a Dawn mellett futnak). Ha esetleg a választás rám esne akkor garantálni tudom, hogy nálunk megtalálható lesz az RP valamint ott leszünk a "piszkos" részen is hiszen RP mellett kötelező szerintem a változatosság nem lehet csak befásulni. Sablon szöveg szerint, hogy RP-re törekszünk nem írnám le mivel mai MTA világában kicsi az a réteg aki próbál RP-t keresni de mi rajta leszünk, hogy ezt megvalósítsuk és ne keressünk hanem GENERÁLJUNK. ✦ Miért ne engem válasszatok?
Önkritika téren nehéz megszólalnom de minden emberben vannak hibák ami teljesen természetes így bennem is, amiken próbálok javítani. Eléggé maximalista vagyok így törekedem mindig a lehető legjobbra. Van olyan helyzet amikor nem a legjobb ez de próbálok ezen változtatni. Ha van egy célom azt túlságosan hamar szeretném elérni ami gyakran kimerültséghez vezet. Vannak helyzetek amikor túl lazán kezelek szituációkat így akadhatnak gondok belőle. Túlságosan az igazság szólal meg belőlem mindig ami a mai világban már lassan nem helyét álló. Hamar mérges tudok lenni olyan emberekre akik komolytalanok vagy húzzák az időmet valamiért, bár szerintem ez egy teljesen normális dolog hiszen az idő pénz és inkább mással töltöm az időmet mint más butaságát hallgassam.✦ IC tervek
✦ Céljaim a frakcióval kapcsolatban
- Terv 1 – Első és legfontosabb terv lenne a frakciónk életében a KAPCSOLATOK. Nélküle nem tudnánk előre haladni. Ha nincs kapcsolat nem tudunk előre haladni. Embereink a városban mindenhol megtalálhatóak legyenek viszont nem úgy, hogy "Ő A MAFFIÁS!" hanem sima civilként ismerjenek minket és idővel közeledni tudjanak a maffiánkhoz mértékkel. Valamint másik illegális szervezetekkel is tervezünk kapcsolatot tartani. Ha kapcsolataink adottak akkor már teljes mértékben tudunk fókuszálni egyéb dolgokra amiket lentebb kifejtek részletesen.
- View attachment 1529Terv 2 - Létrehozni egy közösségi helyet amit a maffia üzemeltetne így side-project téren. Akár egy bulizóhely vagy hasonló ahol sima civilek is tudnak RP-zni, így is generálnánk RP-t a szerver közösségében. Ezeken a helyeken lehetne üzletelni akár napközben, de este pedig terítene a maffia itt drogokat, fegyvereket a megbízható bulizóknak. Ez egy teljesen legálisan működő hely lenne viszont innen kerülhetnének át tagok a maffia közelebbi körébe amint elnyerték a bizalmat. Ha valaki túl sokat tud, illetve olyat amit nem kéne illetve nem megbízható azt kivégezzük. ((Szórakozóhelyet szeretnénk kreálni a szerverre, aminek sok ember örülne akkor is ha akár 30 percre bemenne egy ilyen helyre közben tudna akár beszélgetni másokkal RP keretein belül valamint kicsit közeledik hozzánk is hiszen MI is ott lennénk. Egy ilyen nagyon hiányzik a szerveren ezért is örülnénk ha mi kapnánk meg ezt az esélyt egy próbaként, hogy egyszerre futhasson a maffiánk valamint lehessen egy kikapcsolódós részünk mindenki számára. Ezzel elérnénk a playereket akár csak egy pár sor erejéig, zenékkel kis élménnyel. Addig sem a daráról szólna a dolog))
- Terv 3 – Eddig ha már eljutottunk szerintem belefér az illegális üzletek lebonyolításának megkezdése. Gondolok itt fegyver készítésre majd szétterítése első sorban a maffián belül akik akár tovább tudják adni a szórakozóhelyen lévő dolgos "méhecskéinknek" akik szintén haladnak tovább az ördögi körrel amit a maffia generálna. Drogokat szintén ezen a szinten elkezdhetjük gyártani, termeszteni és eladni. Minden általunk létrehozott alvilági termék egy részét megtartjuk saját felhasználásra. Családként mozgunk és dolgozunk együtt így helye nincs nálunk olyan tagoknak akik nem a közös célért mennek előre és -előre. Ezen a szinten a szervezetünk kicsit megmutatja a városnak, hogy léteznek ők is azaz megjelennek bankrabláson, elkezdenek atm-et fosztani és egyéb terveiket megvalósítják, hogy a hosszas munka gyümölcse megérjen és tudja mindenki, hogy létezünk. (Fontos megjegyezni, hogy nem azt szeretnénk, hogy Szlovák maffia létezik és működik a városban hanem van egy szervezet aki megmozdul alkalmanként de rejtélyes marad).
Legfőbb célom, egy közösség kialakítása lenne. Fontos megemlítenem, hogy nem egy zárt "klikk", ide bárki csatlakozhat akiben látjuk a reményt és a teljesítést. Egy olyan baráti társaságot szeretnék létrehozni ahol akár találkoznak régi ismerősök és létrejönnek barátságok. A hibák után mi nem ítélkezünk és nem leszel sosem hibás ha valamit rosszul cselekszel. Nálunk lesz helyed ha te RP-zni szeretnél vagy ha éppen darálni akkor is mivel mind a kettő rész a szervernek fontos része és egyik nélkül sem lehet megmaradni. Adok lehetőséget RP-re tagoknak és arra a bizonyos darára. Kezdő vagyok viszont fontos megjegyezni, hogy csak a szerveren. Tudásomat illetve nevemet szeretném és merem hozzáadni a frakcióhoz pályázatom benyújtásával, tagok felvállalásával jóban és rosszban is. Frakcióval szeretnék hozzájárulni a szerveren való élet tökéletes működéséhez.✦ Csatlakozáshoz elvárások
✦ Referenciák
- Szlovák nemzetiségű karakter kialakítása, név az nagyon fontos. Karakternek büntetett előéletűnek kell lennie, hiszen egy maffia nem fog egy friss zöldfülűnek bizalmat szavazni. Büntetett előélet azt jelzi a maffia felé, hogy a tag merész és lázad a kormány ellen, nem a tiszta utat választja.
Érett gondolkozás fontos nálunk, illetve az őszinteség. Életkor sem számít hanem a kreativitásod és a leleményességed amit a frakció felé mutatsz valamint a közösség felé. Csatlakozás bármikor lehetséges.
Elvárásnak többet nem mondanék mivel nem az elvárások teltháza szeretnénk lenni, hanem azok akik mutatnak is valamit magukból és adnak a közösséghez. Pár nap alatt vagy akár RP sor után már lehet látni, hogy mi a tag szándéka aki jártas ebben.
Kettő másik szerveren is voltam már leaderi pozícióban illetve Admin is. Kérés esetén tudok csatolni képeket is persze.✦ Végszó
Köszi szépen, hogy elolvastátok a pályázatomat. Ezzel próbálok hozzájárulni a közösség hibátlan működéséhez és kapcsolatok teremtéséhez, mi több lennénk mint egy Frakció. A lapba sok órát belefektettünk, a teljes hierarchia kialakítása valamint történet megálmodásába. Közösség orientált személy vagyok, ezért is próbálok kialakítani ezzel a lappal egy újabb helyet ahol emberek egymásra lelhetnek és eltölthetik a pár óra szabadidejüket egy boldog légkörben.
„Aki közénk lép, az többé nem csak magáért él, hanem a Családért.”
((Pár szó OOC írást szeretnék ide csatolni még, még egyszer köszönöm aki elolvasta a lapomat, nagyon hálás vagyok már neked így is, hogy ennyi időt belefektettél, akár csak én a hosszas minta kialakítással, ötleteléssel, kreativitás meggondolásával és egyebekkel. Örülnék nagyon, ha egy KEZDŐ játékos akár csak én kaphatna egy ilyen esélyt a szerveren. Ez a szerver életéhez csak hozzá tesz, Új játékos - Új lehetőségek. Mindig is hajtani fog a szerveren lévő álmaiért egy kezdő, akárcsak egy tapasztalt játékos, de a friss húsban mindig több lehetőség van. Sok siker kívánok minden lapot megíró társamnak. A szükséges HQ, skinek és stb dolgokat rendezzük a lapom esetleges elfogadásával, mindent a maga idejében. Ha esetleg tetszett a lapom egy kommentet ha hagysz nagy segítség.))
((EDIT: Közel 9-en lennénk már kezdéskor én mint leader, 3 tag aki leader alatti rangban kezdene, hogy mindig legyen valaki aki magasabb rangú illetve 5 tag még ezen kívül. Ez ki maradt a lapból megíráskor szóval most pótlom illetve szerkesztem ha netán mások is csatlakoznának))
nagyon jó lett támogattom!✠ Tieňovia Krvi ✠

((EDIT: Közel 9-en lennénk már kezdéskor én mint leader, 3 tag aki leader alatti rangban kezdene, hogy mindig legyen valaki aki magasabb rangú illetve 8 tag még ezen kívül. Ez ki maradt a lapból megíráskor szóval most pótlom illetve szerkesztem ha netán mások is csatlakoznának))