"-Járművekből való csomagtartozás engedélyezett.
↳ Megfelelő RP-vel kipakolhatóak a kocsik csomagtartója, PP-s és eventes itemek nem vehetőek ki. (PP-s item csak akkor vehető ki, ha nincs mellette a bizonylat.)"
Ezt a hozzászólásom percében másoltam ki a szerverszabályzatból. Az pedig, hogy nem vagy képes bezárni a kocsikat, főleg azt, amibe tudod, hogy leraktad a cuccaidat, onnantól kezdve magadra vess.
Továbbá a szerverszabályzatból, amit mellékeltem is, feketén-fehéren le van írva, milyen esetben tulajdoníthatsz el PP-s itemet. Ergó, Micsel, amit csinált, eleget tett ennek. Innentől kezdve számomra ez a PK teljesen értelmezhetetlen. Mindezek mellett, ha a PK írója tisztában lenne a szerverszabályzattal, akkor ez a panasz meg sem született volna. Hiszen miután utólag, a kép erejéig belerakta a bizonylatokat, pontosan tudta, hogy ezek nem voltak benne, amikor ő ott hagyta az adott járművet.
Másrészt pedig annyira felesleges utólag bizonylatokat pakolni a csomagtartóba, mert a logból minden kiderül. Hozzátenném, hogy más ugyanezért a mutatványért, miszerint bizonyítékot hamisított és félrevezette az admint, egy hónapos kitiltásban részesült.
Azt végképp nem értem, hogy más miért tereli el a témát személyeskedés irányába ahelyett, hogy tárgyra és tényekre alapozva írná a hozzászólását.
( A kommentet az érintett azaz Micsel engedélyével készítettem reflektálva a problémára )