Elolvastam a panaszt valamint megtekintettem a bizonyítékot.
Kezdeném az SK-val:
a videón az látható, hogy Yvon Perrin szemszögéből ő már elfutott, ahogy a többi játékos is, én ebből nem látom egyértelműen, hogy kik állnak a CP-ben valamint, hogy kik azok akiknek valóban tölt még a játék, és amire kitöltenek már a smoke hatása alatt állnak, ergó esélyük sincs. Az, hogyha valaki direkt áll benn a CP-be, arra rádobható, nyilván nem lehet majd az SK pontot ilyennel kijátszani, ilyenkor bizonyítani kell, hogy nem direkt állsz ott, hogy mentsvárad legyen, hanem valóban töltött a játék. Ezt úgy lehet bizonyítani, hogy a sértett játékos küldd a szemszögéről egy videót, hogy heló itt látható, hogy mire kitöltöttem már nem tudtam elmozdulni a smoke miatt.
Itt nem történt meg ez, nincs kellő bizonyíték erre, valamint flim amit leírt azzal együtt tudok érteni. Nem lehet mindenkit megvárni míg kiér, és betölt számára, mert egyénfüggő, kinek milyen a számítógépe, de egyébként ez itt nem is mérvadó, hisz bizonyíték nem volt kimondottan a sértett részéről, csak ez a klipp amit küldtél Beni.
Folytatnám a panasz másik felével amely arra irányul, hogy a játékos nem lett meghallgatva, és offline kapta a jailt.
Sokszor elmondtuk már, valamint betanításon is elhangzik, hogy offline büntetést akkor osztunk, amikor a játékos leírta egy PK alatt pl az álláspontját, vagy olyan ügy mint egy RP alóli kilépés.
Itt Te is leírod Beni, hogy mennyi ideig tartott megtudni ki volt az, valamint ez teljes mértékben hanyagul lett elintézve. Nem meg kell kérdezni a jelenlévőket, hogy szerintük ki volt, és kimatekozni a tettest, mivel így konkrétan te döntöd el kit szeretnél megbüntetni és a játékosok szájába rágod mit mondjanak.
Ha a játékos nem elérhető már a szerveren, akkor panaszkönyvet kell írni mindenképpen, nem pedig így elintézni, főlegnem egy ilyen tényleg mindkét oldalt meghallgatást igénylő ügyet.
A panasz jogos, az admint írásbeli figyelmeztetésben részesítem.
zárom.