Erick Logan - Honvédség pályázata

Státusz
Ez a téma nem fogad további válaszokat.

Dunakutya12

Újonc
2025. 08. 24.
1
0
LS karakter
Erick Logan
LV Karakter
Erick Logan
Sziasztok!
Láttam már szép lapokat, viszont nem hagynám ki ezt a lehetőséget. Engedjétek meg hogy bemutatkozzam. Erik vagyok 19 éves, rendészeti pályán végeztem, jelenleg a közigazgatásban dolgozom.8 éve fixen az rp-ben vagyok,és van több hobby-m is, ilyen pl a retrózás innen jött maga az mta is annó ahogy most is.
Láttam hogy nincs minta a lapra így szabad kezet adtatok ötleteink prezentálására.
Nos nem vagyok valami profi ebben de hát próba szerencse, régebben sikerült frappáns lapokat írni, hátha most is. A terveim a frakcióval a következők lennének:
( Nem tudom milyen párta a szerver vezetősége, lehet pár embernek nem fogok tetszeni de én old school rp-t kedvelem) éppen ezért a honvédség rp-jét is a régi katonai rp felé terelném.
Elsősorban kötelező kiképzési idők, foglalkozások melyet különböző témákban tartanánk meg. Úgy gondolom ez nem csak játék és rp szinten tudná a srácok agyát mozgatni hanem át tudná helyezni realitásban is. Itt például gondolok arra hogy a későbbiekben az OMSZ-től pár ember kijár elsősegély előadást tartani, cserébe a honvédelem is elmegy hozzájuk önvédelem foglalkozást tartani.
az alapképzésre vissza térve:
Megismerik a honvédelem történelmét, fogalmuk lesz magáról a csapatszolgálatról, hogy mit mikor és hogyan kell alkalmazni, az se árt ha ismernek jogszabályokat, és természetesen önvédelmi alapórák.
Ha mindent sikeresen teljesítettek megteszik az esküt, ezek után kezdhetik meg a hivatásos állományban folytatott szolgálatot.
A terveim között szerepelnek hadgyakorlatok, vezetés technikai órák, és csapatépítés is.

Mik lennének a tervek ?

Valaki csak ígérgeti, valaki csak mondogatja, de mi betartjuk a színvonalas rp felé tett ígéretünket. A frakcióba gondosan kiválogatott emberek bekerülése után szeretnénk egy igazi régi magyar honvédelmet beadni, és így szeretnénk tisztelegni: mi fiatalok a régi katonaság fele.
Szeretnénk ha más fiatalok számára is tudnánk valami maradandó pozitív dolgot tanítani.
Egy remek élmény lehetne mindenki számára,
Szeretnénk egy demokratikus remek kis közösséget alkotni, nem túl nagy tagszámmal, de annál fixebb emberekkel.
A frakciót terelgetve szeretnénk más szervekkel is együtt dolgozni, megismerni őket.
Szeretnénk ha vér komolyan venne minket a szerver.

A frakció felépítése.

Feljebb írtam hogy nem szeretnénk soktagos frakciót hiszen nem látom értelmét hogy minden sarok legyen egy honvéd, ezen felül az ellenőrizhetetlen, és katasztrofális helyzeteket szülne. Ez persze nem azt jelenti hogy 4-5 ember lesz égen-földön.
Al leaderek száma én szám szerint 2-re gondoltam. Nem gondolom hogy többre lenne szükség.
A rangokat a magyar rendfokozatok alapján rendeznénk

Miért engem ?

Elhivatott vagyok, nem egy pár hetes / hónapos fk-ban gondolkodom, céltudatos vagyok, eltökélt, és vagyok annyira tökös hogy kiálljak a szervezetem és az embereim mellet, empatikus vagyok, engem nem a hatalom életet, ha nem sikerülne a lap, és csak tagként kerülnék be se lenne gond, nem a hatalom életet és sose voltam ez a hatalom mániás.
Tisztelettudó vagyok, sokoldalú, és egy régi rp játékos

Miért ne engem ?

Nem sz@rom le az fk-t egy hét után, nem izgat a hatalom most se, nincs anyagi tervem a frakcióval, érdekelnek az embereim, sose voltam lusta alak, és sose voltam semmilyen jó dolog elrontója.

skinek mappolások

Örülnénk pár régi honvédelmi járműnek és skinnek, de ez nem feltétel senki felé sem, a régi honvéd rp-re lennénk kihajazva nem arra hogy milyen venomos autó meg milyen egyedi skinben rp-zhetünk.


Szóval ennyi lenne az én kis mondanivalóm, nem egy profi lap. Láttam ennél sokkal szebbeket is persze, de vétek lenne kihagyni egy ilyen lehetőséget, szerettem volna vele élni.
A régi rp-t kiölték mindenhonnan srácok, engedjék meg azok az emberek akiket még " nem tettek jégre " hogy meg is tudjam mutatni hogy mire vagyok képes. Hogy igen is ezt a 2012-2017 rp stílust be adjam, mutatni akarom hogy bennem van még, ne hagyjátok hogy ebből a műfajból ez elvesszen. Szerintem ez alapozta meg a gyerekkorunkat amikor haza értünk suliból és indult a bűn régi gépünkön a SAMP, aki tehetősebb volt a v2 és mentünk pecázni meg griendolni.
Szeretném megmutatni hogy igen is 2025-ben van lehetőség erre és még talán egy kis potenciál is.
És ne ne szégyelljük hogy az MTA világában volt / van egy ilyen kor, inkább szentesítsük az eszközt és igen is gyűjtsük össze ezeket az embereket. ( lásd: egy frakció kereti közt ) és had lássak az emberek miket is lehet elérni.

Lapom remélem jó egészségben találja meg olvasóit, az őszinte építőjellegű válaszokat / véleményeket / tanácsokat szívesen fogadom.
Sziasztok srácok! Szép napot / estét nektek :D
 
Státusz
Ez a téma nem fogad további válaszokat.