- 2024. 07. 30.
- 6
- 8
- LS karakter
- Kylian Axel
- LV Karakter
- Grayson Cameron
BEVEZETÉS
Sziasztok, szeretném bemutatni a Dawn City Közlekedési Központ Frakció pályázatomat. A pályázat során igyekeztem kitérni a fontosabb dolgokra, illetve figyelni a hibák elkerülésére. Az egész pályázatot én készítettem, nem használtam semmilyen más segédeszközt, valamint nem másoltam más lapjáról. A Frakció vezetését eleinte én tervezném elvégezni, tehát nincs mellettem alleader. Úgy gondolom van megfelelő tapasztalatom, időm, energiám, hogy egyedül nekikezdhessek ennek a feladatnak.
MAGAMRÓL
Iván a nevem, nyitás óta játszom a DawnMTA szerverén. Megjártam rengeteg Frakciót, volt ahol leader szerepet is kaptam, volt ahol csak tagként élveztem a játékot. Régebben volt lehetőségem adminisztrátori szerep betöltésére is, viszont ezt leadtam Las Venturas-i szerver nyitásakor. Jelenleg 19.400 perccel büszkélkedhetek, viszont ez folyamatosan gyarapodik. Igyekszem mindig a legjobb formámat kihozni magamból, ez végett próbálom javítani a hibáimat. Nem szeretek konfliktusba keveredni, jobb a békesség. Heti 3-4 alkalommal járok edzőterembe, amellett pedig játszani szoktam plusz tanulni. A Frakció vezetését mint ahogy fentebb említettem egyedül végezném, viszont későbbiekben nyitott lennék társ felvételére. Úgy érzem nekitudnék látni egyedül is a feladatnak, tehát emiatt sem kerestem magam mellé társat. Nyitott vagyok mindig az egyeztetésre, ez is a problémák és konfliktusok elkerülése végett. Szeretek a barátaimmal lenni, gyakran szoktam velük MTA-zni is.
KARAKTEREMRŐL
Jelenleg Kylian Axel néven vagyok elérhető a szerveren. Egy nagyon inteligens karaktert RP-zek, aki Amerikában született. Értelmiségi emberként van jelen a városba, ahol évek óta szorgalmasan dolgozik. Nagyon kitartó, akit hidegen hagynak a kritikák, nem érdekli más véleménye. Nem a nagyképűségről híres, de nem is a legszerényebb ember. Jól kezeli az állatokat, lelki békéjét köztük találja meg.
MIÉRT ENGEM VÁLASSZATOK
A saját tapasztalataim alapján nem azt mondanám, hogy én jobb vagyok mint mások. Inkább úgy fejezném ki, hogy más a gondolkozásom. A Frakcióban nagy hangsúlyt fektetnék arra, hogy a tagok jól érezzék magukat, ne kelljen nekik balhéba keveredni. Fontosnak tartom a csapatmunkát is, hisz úgy gondolom azzal sokkal többet lehet elérni, mint egyedül. A Frakciót ahol lehet, a tagok igénye alapján alakítanám. Nem egyedül hoznám meg a döntéseimet, hanem megkérdezném előtte a Frakció tagjait. Szerintem ez a módszer a legbarátibb, amellett hogy tartható is. Maximális odafigyeléssel próbálnák odafigyelni arra, hogy minden a rendjén menjen.
MIÉRT NE ENGEM VÁLASSZATOK
Talán itt azt tudnám megemlíteni, hogy néha túlgondolom a dolgokat. Túl sokat akarok, ami olykor hátrány is lehet. Igyekszem a megfelelőt elérni, de van mikor többet szeretnék. A Frakció tagoknak ez nem hiszem hogy hátrány, de lehet másnak igen. Nem szeretem a balhés embereket, emiatt aki kicsit is rontaná a közösséget, attól hamar megválnék.
FRAKCIÓ TERVEK
Első körben a legfőbb tervem az, hogy mindenki aki a Dawn City Közlekedési Központot válassza, a lehető legjobb körülmények között érezhesse magát. Ne kerüljön saját társával konfliktusba, ne kelljen neki negatív dolgokkal foglalkozni, csak élvezni a játékot. Nyilván ahhoz, hogy a szervezet stabilan fennmaradjon szükséges kellő aktivitás is, melyet elvárnék a tagoktól. Viszont minden elvárást még a felvétel előtt tisztáznék, hogy ne legyen félreértés, s csak akkor venném fel a személyt ha elfogadta a feltételeket. Szeretnék egy aktív, jó közösséget létrehozni. Rendezvényeket szervezni, egyfajta globális RP élményt is létrehozni olykor, akár autós találkozókon, akár más eseményeken keresztül. Nyitott lennék más Frakciókkal való egyezkedésre. Mindent egyszerű, de hibátlan módon próbálnék elintézni. A fontosabb dolgokat discord/weboldalon keresztül oldanám meg. Továbbá az is célom, hogy folyamatosan fejlődjön a Frakció, amiket észreveszek a vezetés alatt hibákat javítsam, s új ötletekkel színesítsem a szervezetet. Szeretnék ezen felül hetente/kéthetente egy átfogó meetinget tartani, itt a tagok teljesítményéről, hibákról, ötletekről lenne szó - azaz az aktuális tényekről. Figyelnék arra, hogy ne essek túlzásba, megfelelő elvárások legyenek, ne sok, ne kevés. Ugyan így az árakkal is, a szerver gazdaságához igazítanám, kikérném más véleményét is. Tervben van létrehozni a későbbiekben járműbérleti részleget is. Nem csak a Taxizásra, hanem a Vontatásra is hangsúlyt fektetnék. A Frakció tagjait három részre osztanám: Taxis, Vontatós, Vegyes. A vegyes azt takarja, akinek fele - fele arányban lenne az elvárás, ide nem sok embert vennék fel, meglenne a limit a tapasztalatok alapján. Ezek a jelenlegi tervek, viszont véleményem szerint jöhetnek új ötleteim később. A Frakción belül jutalmaznám azokat, akik a héten a legjobban teljesítenek. Medálokat pedig kiemelkedő teljesítmény alapján kapnának. Ezekhez a juttatásokat még nem tudom, de mindenképp pénz, vagy akár különleges szolgálati jármű lenne. Minden rangup esetén kötelezővé tennék egy vizsgát, hogy minél jobban a valóságot tükrözze. Itt a Vizsgabiztos végezné a vizsga vezetését. Kötelező felszereléseket, iratokat, vezetési technikát, szabályosságot venné figyelembe. Sikeres vizsga esetén kaphatná csak meg a következő rangját.
FRAKCIÓ FELÉPÍTÉSE
SKINEK, MAPPOLÁS, KÉRELMEK
Skineket nem igényelnék, hiszen egy ilyen jellegű frakciónak teljesen megfelelőek a civil skinek is.
Mappolás megfelel a jelenlegi, egyetlen egy garázst szeretnék még, amennyiben elfogadásra kerül csatolom a fájlt.
Jelenleg nem tudom mely járművek elérhetőek, ha elfogadásra kerül erről még egyeztetnék a vezetőséggel, mit szabad kérni, mit nem. S átgondolást követően adnám le a kérelmeimet. Minden járművet ranghoz kötnék, azaz lenne miért érdemes küzdeni a tagoknak.
LEZÁRÁS
Köszönöm ha elolvastátok a pályázatomat, igyekeztem a legjobb tudásom szerint teljesíteni, a pályázatot lehetséges hogy még módosítani fogom a határidő előtt. Remélem elnyeri a tetszéseteket, amennyiben megjegyzése, véleménye lenne valakinek azt szívesen meghallgatom.

Beosztások
Igazgató: Ezt a beosztást nyilván a leader, azaz én teljesíteném. Az igazgató feladata, hogy felügyelje a szervezet működését, koordinálja a tagokat, rendbe tartsa a szervezetet. Teljes kezet kap, azaz mindenhez van joga.
Igazgató helyettes: Az igazgatónak a helyettese, ezt a beosztást az alleaderek kapnák meg. Feladata hasonlóan az igazgatóhoz, tagok koordinálása, saját döntéseket hozhat, nincsen megkötve.
Manager: Feladata a szervezet managelése, tagok felügyelése, hiba esetén hibapont kiosztása, fordított esetben pluszpont kiosztása. Járművekkel kapcsolatban saját kezet kap, figyelmeztetést adhat ki rá, jogokat elveheti a tagoktól. VIP kártyák kezelése, árusítása is az ő feladatai közé sorolható. Feladata leader kérése esetén újonnan érkező személy betanítása.
Vizsgabiztos: Feladata nevéből adódóan a vizsgák lebonyolítása. Ezek mellett felé is van elvárás, a vizsgák kezelési mellett heti kötelező (ezt még nem tudom mennyi lenne ideális). Ezen felül jogot kapna ő is VIP kártyák kezelésére, meghosszabbítás, árusítás, megvonás.
Veterán vontatós: A legmagasabb beosztás a vontatós részlegen, feladata a heti kötelező teljesítése, tapasztalatával erősíti a szervezetet.
Haladó vontatós: Feladata ugyan úgy a heti kötelező teljesítése, nincsen komolyabb megbízása.
Vontatós: Teljes értékű tagnak számít, már túllépte a tanulási folyamatot. Feladata neki is a heti kötelező teljesítése.
Tanuló vontatós: Újonnan érkezett, vontatási részlegre jelentkezett személy. Feladata az alapok elsajátítása, heti kötelező teljesítése.
Veterán sofőr: A legmagasabb beosztás a sofőr részlegen, feladata a heti kötelező teljesítése, tapasztalatával erősíti a szervezetet.
Haladó sofőr: Feladata ugyan úgy a heti kötelező teljesítése, nincsen komolyabb megbízása.
Sofőr: Teljes értékű tagnak számít, már túllépte a tanulási folyamatot. Feladata neki is a heti kötelező teljesítése.
Tanuló sofőr: Újonnan érkezett, sofőr részlegre jelentkezett személy. Feladata az alapok elsajátítása, heti kötelező teljesítése.

Ranglépés
Minden ranghoz egy minimum idő lenne, ami alatt nem lehetséges a ranglépés. Kivételt képez, ha pluszpontot kap, akkor 1 hét lejön a kötelező időtartamból.
Igazgató: -
Igazgató helyettes: leaderi döntés
Manager: leaderi döntés
Vizsgabiztos: leaderi döntés
Veterán vontatós: 4 hét haladó vontatóstól
Haladó vontatós: 3 hét vontatóstól
Vontatós: 2 hét tanuló vontatóstól
Tanuló vontatós: -
Veterán sofőr: 4 hét haladó sofőrtől
Haladó sofőr: 3 hét sofőrtől
Sofőr: 2 hét tanuló sofőrtől
Tanuló sofőr: -
Aki a Vegyes csoportba kerül (pár ember), annak az alap rangjai vannak mindig (Vontatós, Sofőr), s a heti elvárása fele - fele arányban van. Itt nincs lehetőség ranglépésre, maximum leaderi döntés esetén vizsgabiztosra, ahol döntenie kell melyiket válassza. Ebbe a csoportba minimális létszám kerülne csak.

Pluszpont / Hibapont
Hibapont: Amennyiben egy tag megszegi a szabályzatot, adminjailt kap, vagy nem teljesíti a kötelezőt, hibapontban részesül. A szankció mértéke, azaz hogy hány hibapontot kap attól függ, mit csinált. Amennyiben kisebb hibát vétett csak 1 hibapontot kap, de ha valami nagyobb hülyeséget csinált kaphat akár többet is. 2 hibapontnál már a személlyel egy beszélgetés zajlana le, ahol megbeszélnénk a történteket és a jövendőbeli dolgokat. Ha összegyűl 3 hibapont ez a beszélgetés megismételődne. 4 hibapontot már nem kaphat, ha negyediket kapna akkor már kirúgásban részesül.
Pluszpont: Amennyiben egy tag dicséretre méltó dolgot csinál, pluszpontban is részesülhet akár. Pluszpontot mindig havonta 1 ember kapna, aki az adott hónapban a legjobban teljesített. Ezek mellett ha a személy sokat segített valamiben, vagy részt vett események szervezésében, szintén pluszpontban részesülhet. 3 pluszpont esetén egy medált kapna. A medálnak három formája van, Bronz, Ezüst, Arany. Tehát ha valaki az összeset kiszeretné gyűjteni, 9 pluszpontot kell összeszednie. A medálnak több előnye is lenne, különleges szolgálati autó, pénzjutalom.

Kötelező elvárások
Az általános rangoknak, sofőr, vontatós fix elvárása lenne. Ez hetente 600 perc aktivitás, valamint heti 20 jelentés. Ezek nem fix elvárások, amennyiben azt látom, hogy ez sok / kevés módosítanák rajta, mivel nem voltam a szerveren Taxis, ezért nem tudom mi lenne jelenleg megfelelő elvárás a tagok számára.
Jelentéseknél csak egy kép csatolása a számla nyomtatásakor, ahol látszik az ügyfél is lenne kötelező. Plusz az ár megadása. Ezt elég fontosnak tartom, hiszen teljesítmény alapján lehet főként értékelni valamit. Ezek minden héten lennének lezárva. Aki ezt nem teljesítené, hibapontban részesülne.

Vizsgák
Ahogy fentebb is említettem, minden ranglépés esetén kötelező lenne egy vizsgát elvégezni. Ezt a vizsgabiztos vezetné le, szempontként venné a következőket: Vezetéstechnika, vezetési stílus, szabályok betartása, sebesség, iratok megléte, kötelező felszerelés megléte. 22 pontot lehetne maximum elérni ezen a vizsgán, amelyet a vizsgabiztos pontoz. Amennyiben a személy nem éri el a 14 pontot, megbukik. Ilyenkor 2 hetet kell várnia ahhoz, hogy újrapróbálja. Ez amiatt lenne ennyi idő, hogy komolyan vegyék. A vizsgabiztos a leaderek felé közölné az eredményt, s ha sikeres akkor kapná meg a következő beosztást.

VIP kártya
Az ügyfeleknek lehetősége lenne VIP kártyát igényelni. Ezt a gazdaság alapján határoznám meg, mennyi legyen az ára. Aki VIP kártyával rendelkezik annak kedvezményes/ingyenes a taxi. Ezt a vizsgabiztosok/managerek kezelnék. A VIP kártya egy számlatömb által létrehozott item lenne, amit akkor fogadnak el az alkalmazottak, ha az ügyfél bemutatja. Ez szerintem fontos, hogy több ember igénybe vegye a szolgáltatásokat, vagy szimplán kedvezményesebben tudjanak utazni.

Szabályzat
A Frakció részére nagyon fontosnak tartok egy szabályzatot, amihez a tagok tartják magukat. Ez elérhető lenne bárkinek itt fórumon, hogy lássák mik a feltételek a csatlakozáshoz. Aki szabályt szeg azt hibapontban részesíteném, a szankció mértékét pedig a helyzet súlyosságától mérten határoznám meg.

Általános szabályzat
1. Kötelező teljesíteni hetente 600 percet, valamint 20 jelentést leadni.
2. Tilos illegális tárgyakkal való kereskedés, viselés.
3. Kötelességed megadni az alap tiszteletet a Frakció társaidnak.
- Amennyiben problémád van egy társaddal, jelezd egy leader felé.
- Ne tartsd magadba, próbáljunk meg minden feszültséget orvosolni.
4. Tilos bindelni, mindent te magad írj. (Pl. köszönés)
5. Tilos más frakció tagjaként szerepelned, ha a Dawn City Közlekedési Központ tagja vagy.
- Kivételt képez: rendezvényszervező frakció, admin frakció
- Amennyiben szeretnél jelentkezni adminnak/DGH -nak azt jelezd a leaderek felé.
6. Az ingatlanok/garázsok ajtaját mindig zárd be.
7. Ha panaszkönyvet/adminjailt kapsz azt kötelességed jelenteni.
- Discordon/weboldalon a megfelelő részlegen.
8. Tilos az OOC rádiózás.
9. Az ügyfelekkel kötelességed normálisan kommunikálni.
10. Kitűződet tilos kölcsönadni/eladni.
11. Kitűződet tilos szolgálaton kívül viselni.
12. Amennyiben csatlakozol a frakcióhoz, 1 hónapig a tagja kell legyél.
- Amennyiben 1 hónapon belül kilépsz, FK jump -ban részesülsz.
- Nem opció ha direkt kirúgatod magad, vagy direkt eltűnsz, nem vagy aktív.
Taxizással kapcsolatos szabályzat
1. Kötelességed mindig a megfelelő módon rádiózni.
- Szolgálatba lépésnél, szolgálat leadásánal.
- A megfelelő minták, segítségek alapján taxizás közben.
- Rádiózás elhalasztása hibaponttal jár.
- Normális keretek közt engedélyezett a beszélgetés rádión.
2. Rádión kötelező mindig elérhetőnek lenni.
- Szolgálaton kívül is.
- Amennyiben keres egy leader, elérhető kell hogy legyél.
- Ha éppen nem reagálsz, discordon leader számonkérhet.
3. Kötelező mindig a helyeden állni a hívásra várakozó taxisok/vontatósok közt.
- Amennyiben előzöl, vagy nem állsz be a sorba a telepen, súlyos szankcióban részesülhetsz.
- A telep arra (is) van, hogy ott várakozzunk a hívásra.
4. A kitűződet kötelező viselned taxizás/vontatás közben.
5. Taxizás/vontatás közben kötelező normálisan vezetni.
- Kisebb gyorshajtás engedélyezett, saját felelősségre.
- Alapvetően kötelező normálisan vezetni. (nem átszáguldva mindenen)
6. Amennyiben az ügyfél igényt tart rá, kötelező vele beszélgetni.
- Bizonyos határom ha túl lép a beszélgetés, az ügyfélt figyelmeztetni kell, ha a kérésnek nem tesz eleget, leszállítható.
7. Tilos szállítani fegyveres személyt.
- Kivételt képez ha a kórháznál vagy, s éppen akkor éledt újra.
8. A kórház előtti droszt kötelező szabály szerint használni. (később érkezik rá részletes szabályzat)
9. Kötelező minden esetben a taxióra szerint eljárni.
- Tilos "számla" nélkül fuvarozni, saját zsebre.
- Súlyos szankcióval jár, akár kirúgás.
10. Szolgálat közben engedélyezett maximum AFK-olási idő: 5 perc
- Amennyiben ezt meghaladod, szankcióban részesülhetsz.
- Ha tudod hogy nagyobb dolgod van, add le a szolgálatot.
11. Egyszerre maximum egy hívást fogadhatsz el.
12. Amennyiben felveszed a szolgálatot, minimum 10 percig nem adhatod le.
Járművekkel kapcsolatos szabályzat
1. A járművedet mindig kötelességed rendezett állapotban letenni.
- Amennyiben nem tudod letenni, azaz kint marad jelezd discordon a megfelelő szobába.
- Megszerelve, használatra alkalmas (nem kifogyott üzemanyag) állapotban kell letenned.
- Amennyiben a járművet törötten, használatra alkalmatlan állapotba parkolod le, hibapontot kap a jármű.
- Amennyiben egyik társaddal vagy egy kocsira osztva, ez rá is vonatkozik. Emiatt érdemes figyelni.
2. A járművet tilos tuningolni.
- Kivételt képez: teljesítmény tuning
- Amennyiben módosítást szeretnél a kocsidon, azt jelezd egy leader felé.
- Az engedélyezett tuningolásokat a frakció állja.
3. A járművedet csak te, illetve a társad vezetheti.
- Tilos odaadni ügyfélnek, havernak, bárkinek.

Egyéb
A Frakción belül elérhető lenne a szereltetés jelentés részleg is. Itt ha valaki jelenti a szereltetését, visszakapja az árát. Ezt a bevételhez igazítanám, tehát ha van akkora bevétele a szervezetnek a teljes árát visszakapná, de ha nincs akkor csak bizonyos részét.
Mindenhez külön meglenne az igénylés, inaktivitás, jármű jogosultság, névváltás. Egyszerű módon lenne ez megoldva, akár itt fórumon, akár weben vagy discordon. Ez a jövő zenéje.
A hívások fogadása a következő képpen zajlana: Aki éppen a telepen a sor elején van, az jogosult a hívás fogadására. Aki megelőzi ezt a sort, vagy figyelmen kívül hagyva megy hívásra, súlyos szankcióban részesül. A két sor közül a bal oldali lenne a vontatósok számára, míg a jobb oldali a sofőrök számára. Amennyiben valaki a kórház előtti droszton szeretne szolgálatot ellátni, csak onnan viheti az ügyfeleket, onnan nem fogadhat hívásokat. Kivételt képez az, ha valaki egyedül van szolgálatban. Tehát ha nincs más, akkor a kórháztól is fogadhat el hívásokat. Onnantól kezdve, hogy ketten vannak ez már nem megengedett.
A Frakción belül elérhető lenne a szereltetés jelentés részleg is. Itt ha valaki jelenti a szereltetését, visszakapja az árát. Ezt a bevételhez igazítanám, tehát ha van akkora bevétele a szervezetnek a teljes árát visszakapná, de ha nincs akkor csak bizonyos részét.
Mindenhez külön meglenne az igénylés, inaktivitás, jármű jogosultság, névváltás. Egyszerű módon lenne ez megoldva, akár itt fórumon, akár weben vagy discordon. Ez a jövő zenéje.
A hívások fogadása a következő képpen zajlana: Aki éppen a telepen a sor elején van, az jogosult a hívás fogadására. Aki megelőzi ezt a sort, vagy figyelmen kívül hagyva megy hívásra, súlyos szankcióban részesül. A két sor közül a bal oldali lenne a vontatósok számára, míg a jobb oldali a sofőrök számára. Amennyiben valaki a kórház előtti droszton szeretne szolgálatot ellátni, csak onnan viheti az ügyfeleket, onnan nem fogadhat hívásokat. Kivételt képez az, ha valaki egyedül van szolgálatban. Tehát ha nincs más, akkor a kórháztól is fogadhat el hívásokat. Onnantól kezdve, hogy ketten vannak ez már nem megengedett.
SKINEK, MAPPOLÁS, KÉRELMEK
Skineket nem igényelnék, hiszen egy ilyen jellegű frakciónak teljesen megfelelőek a civil skinek is.
Mappolás megfelel a jelenlegi, egyetlen egy garázst szeretnék még, amennyiben elfogadásra kerül csatolom a fájlt.
Jelenleg nem tudom mely járművek elérhetőek, ha elfogadásra kerül erről még egyeztetnék a vezetőséggel, mit szabad kérni, mit nem. S átgondolást követően adnám le a kérelmeimet. Minden járművet ranghoz kötnék, azaz lenne miért érdemes küzdeni a tagoknak.
LEZÁRÁS
Köszönöm ha elolvastátok a pályázatomat, igyekeztem a legjobb tudásom szerint teljesíteni, a pályázatot lehetséges hogy még módosítani fogom a határidő előtt. Remélem elnyeri a tetszéseteket, amennyiben megjegyzése, véleménye lenne valakinek azt szívesen meghallgatom.
Utoljára szerkesztve:

.png)
.png)