A klipp amelyen a tec9es rambózás látható 7.-én készült, a nerf pedig 8.-n érkezett, ezt követően ég és föld a különbség az előtte/utána verzióval.
Ahogy azt a vezetőség megosztotta velünk (Idézem):
“Sisak változtatások:
A rendszer már nem enged egyszerre több mint 1 darab sisakot birtokolni.
Változtattunk a működésén, sérülését hozzáigazítottuk a fegyverek sebzéséhez, így már pl az M700-ból 1-et tud levédeni, ahogy a rampage is. Tehát innentől, a sisaknak is "életereje" van, attól függően sebződik, hogy milyen fegyverrel lövünk rá. Összeségében gyengébb mint a rampage, illetve ez továbbra is csak a fejlövés ellen véd. A testet ért lövéseket nem tompítja, ellenben a rampage hatásával.”
Kezdjetek el taktikusan játszani: meglepetésre, pozíciókból, sniperrel és rendes fegyverekkel. A rampage még most is erősebb, csak már nem olyan, mint régen, amikor gyakorlatilag godmode volt, és egy TEC-9-cel gond nélkül át lehetett futni a fél rendvédelmen.
Voltam illegál oldalon is, tudom, milyen élvezetes tud lenni. Viszont legyünk őszinték: ez a felállás soha nem volt igazán fair a rendvédelemmel szemben.
Most végre a rendvédelemnek is van valódi esélye, és ők is tudják élvezni a lövöldözéseket, mert nem az a szerepük, hogy kapnak egy fejlövést, majd öt percig pihennek. Ez szerintem összességében sokkal egészségesebb és élvezetesebb gameplay mindkét oldalnak, főleg akkor, amikor majd meglátjátok, milyen jó érzés egy jól felépített tervvel nyerni, vagy egy igazán jól kivitelezett rajtaütést végrehajtani egy rendvédelmi csapat ellen egy-egy akció során.