Thiago Carrasco - Rey

Státusz
Ez a téma nem fogad további válaszokat.
2025. 03. 16.
9
3
LS karakter
Demetrio Huan
uHvKqwT.png

Panasztevő InGame neve:

Thiago Carrasco

Panaszra tett Adminisztrátor neve:
Rey

Panasz oka, leírása, kifejtése:
Hali! Szeretnék panaszt tenni, mivel elég igazságtalannak tartom Rey ban-ját. Történt egy eset Blueberry-ben, amin énis ott voltam egyik haverral. Sok tek-es volt a helyszínen, ic elég flegma stílust követtek, ez által havert védve énis felvettem ezt a stílust. Beállt kettő Tek-es kolléga a kocsim elé, illetve möge. Ic mondtam, hogy menjenek a kocsim elől, vagy átmegyek rajtuk. Arébbmentem, mivel volt annyi helyem, rámrántották a fegyvert. Megálltam, odajöttek, utasítottak hogy szálljak ki, megkérdeztem, hogy miért. Amint ezt leírtam, az egyikőjüket fejbelötték, elkezdtek ezzel foglalkozni, én kihasználva a helyzetet, elmentem. Vissza lettem getelve, hogy miért pg-zek. Mondtam, hogy az én meglátásom szerint ez egyáltalán nem volt PG. Közbe Rey megnézte az ucp előéletem, és arra hivatkozva 2 hónapra szeretett volna bannolni először. Kiálltam az igazam mellett, hogy nézze meg mikoriak, és milyen időközönként vannak. Akkor lementünk 1 hónapra, viszont szerintem nincs annyira szar ucp-m, hogy bannolva legyek. A adminjailek nagy része lassan egy éves. Eléggé igazságtalannak tartom ezt, de nyilván döntse el a bíráló admin. Az is elég érdekes, hogy egyedül Rey-nek szúrta a szemét az ucp-m,se nagyobb, se kisebb adminnak nem.

Kötelező bizonyíték (pl.: log, kép, videó):
ucp-m, illetve a ban.

Megjegyzés:

Köszi a segítséget!
 
cső,

Rád fogja kábé 4-5 darab rendvédelmis a fegyvert, és többször felszólítással, és rendes beszéddel is közöltük feléd, hogy szállj ki az autóból, nem tettél ennek eleget, kérdezősködtél, ezzel húzva az időt, hogy a haverod fentről elkezdjen lőni. Ez abszurd, ilyen nincsen. Lehetsz te akármekkora ember a szerveren, ez nincsen tolerálva, ha tetszik, ha nem.

hogy egyedül Rey-nek szúrta a szemét az ucp-m,se nagyobb, se kisebb adminnak nem.
az, hogy más adminnak nem szúrja a szemét az UCP-d, az egy dolog, örülj neki. Én megnéztem, és ez lett volna a 12. adminjailed 19.000 perc mellett. Ideje lenne rájönni, hogy nem fogjuk tűrni, hogy egy-egy játékos a végtelenekig húzza a madzagot, ezzel összehalmozva rengeteg büntetést. Ha az adminjailek nem tanítottak semmire, majd ez fog.

Mellesleg, teljesen reális az, hogy nem veled intézkedtünk, hanem a haveroddal, és odajössz flegmázni, teljesen alaptalanul. Odamegy hozzád a tekes, körbeállunk, és csak szimplán beszélni szerettünk volna veled, de te fittyet hányva erre elütöd a téged elbarikádozó rendőrt..
Ha nagyon ágaskodtunk volna, ezt is rád húzhattuk volna előszeretettel, viszont én reménykedtem benne, hogy ebből a PGből, és a kisebb mértékű kitiltásból fogsz eleget tanulni.

Remélem kielégítettem a fejedben lévő kérdésekre a választ, ha nem, jelezz, és szívesen válaszolok rá. :)
 
de figyelj kedves Rey, abból a 11 jail-ből kapásból 2-t nem is értem minek nézel, az egyik fk itemek leadása, a másik fk jump azért, mert kiléptem a rendőrségből úgy hogy nem voltam 30 napig bent, mert irl összetörték a kocsimat, és nem volt időm sem vizsgázni, sem a szerverrel foglalkozni, mivel a kocsimat újítottam. Az meg hogy elütöm a kollégád, hát nem tudom milyen elütésről beszélsz, én erre nem emlékszem. Meg én húzom az időt azért hogy a haver lelőjön? Egy darab rádiózás nem volt, sem hívásban nem voltam senkivel, szóval ezt megint nem tudom te honnan szedted elő. Na meg az hogy meddig húzom a madzagot. Figyelj szerintem nézz szét egy két játékos között, és utána gyere vissza nekem azt mondani, hogy mennyire nem tudok normálisan viselkedni meg stb. Én még mindig az mellett állok, hogy ez tök jogtalan volt, kedves Rey.🙂
 
elütöm a kollégád, hát nem tudom milyen elütésről beszélsz, én erre nem emlékszem
szerintem miért ment utánad fegyverrel az összes rendvédelmis? Poénból?

Egy darab rádiózás nem volt, sem hívásban nem voltam senkivel, szóval ezt megint nem tudom te honnan szedted elő
Akkor honnan tudta a haverod, vagy a frakciótársad, hogy téged menekíteni kell?
 
szerintem miért ment utánad fegyverrel az összes rendvédelmis? Poénból?

Akkor honnan tudta a haverod, vagy a frakciótársad, hogy téged menekíteni kell?
szerintem miért ment utánad fegyverrel az összes rendvédelmis? Poénból?
Valószínű azért, mert arébb álltam, de mivel nem én mentem magam után, ezért nem tudhatom, ezért kérdeztem. :D
Akkor honnan tudta a haverod, vagy a frakciótársad, hogy téged menekíteni kell?
Mivel gondolom látta hogy rajtam vagytok fegyverrel, és rátok lőtt.🤷🏻‍♂️ De nem is értelek, csak rádiózásból lehet tudni hogy épp mi van? Ott állt, látta mi van, nem egyértelmű? A rádió kell minden cselekményhez? Vagy nem értelek.
 
csak úgy arra tartotta az útja, helikopterrel, és véletlen pont volt nála egy fegyver.. Ez mind olyan "véletlen", ami nem tud csak úgy összejönni. Teljesen felesleges a mentegetőzés.

Valószínű azért, mert arébb álltam
image.png

biztos vagy te ebben?
 
te milyen mentegetőzésről beszélsz? Elküldöm neked a holnapi nap folyamán szívesen a logot, a haver akit odavittem, ő írt rádióra, hogy ráérnek-e a többiek és tudnak-e jönni blueberrybe, mert az egyik spanjára rászálltak a tek-esek, ettől függetlenül én nem rádióztam semmit sem, látom nehéz megérteni. De hogy letisztázzuk, holnap elküldöm a logot. Az elütésről meg annyit, hogy nekem csak hátrébbtolta az embert a kocsim, szóval valószínű szinkronhiba. :)
 
csak úgy arra tartotta az útja, helikopterrel, és véletlen pont volt nála egy fegyver.. Ez mind olyan "véletlen", ami nem tud csak úgy összejönni. Teljesen felesleges a mentegetőzés.

image.png

biztos vagy te ebben?
Hali, én vagyok az ft társa, nem mi lőttünk helivel. És nem véletlen ott voltunk. Van mindenről log, rádiózás stb. Ha gondolod átküldöm, egyébként nem értettük mi sem hogy ki lőtt mert én pont futottam arébb, haverom meg beszélgetett az eggyik tekessel.
 
csak úgy arra tartotta az útja, helikopterrel, és véletlen pont volt nála egy fegyver.. Ez mind olyan "véletlen", ami nem tud csak úgy összejönni. Teljesen felesleges a mentegetőzés.
[2026-01-10 19:19:30] [Output] : Sitmar Willamoson mondja (rádióba): Mi a baj?
[2026-01-10 19:19:34] [Output] : Sitmar Willamoson mondja: Gyere
[2026-01-10 19:19:42] [Output] : Sitmar Willamoson mondja: Eltudsz vinni bb?
[2026-01-10 19:19:45] [Output] : Sitmar Willamoson mondja: Gyors
[2026-01-10 19:19:46] [Output] : Thiago Carrasco mondja: Aham
[2026-01-10 19:19:51] [Output] : *** Sitmar Willamoson kinyit egy közelben lévő kaput.
[2026-01-10 19:20:00] [Output] : [DawnMTA - Siker]: Sikeres vásárlás!
[2026-01-10 19:20:00] [Output] : [DawnMTA - Premium]: Vásároltál 1 darab Premium full szervíz kártya itemet. [Thiago Carrasco]
[2026-01-10 19:20:02] [Output] : [DawnMTA - Siker]: Sikeresen elhasználtál egy javítókártyát (Premium full szervíz kártya)
[2026-01-10 19:20:07] [Output] : *** Thiago Carrasco bezár egy közelben lévő kaput.
[2026-01-10 19:20:14] [Output] : *** Sitmar Willamoson elrejt egy fegyvert. (Hangtompítós Colt 45)
[2026-01-10 19:20:17] [Output] : Thiago Carrasco mondja: Jelöld ki
[2026-01-10 19:20:19] [Output] : *** Thiago Carrasco kinyit egy közelben lévő kaput.
[2026-01-10 19:20:20] [Output] : Sitmar Willamoson mondja (rádióba, járműben): Megyek
[2026-01-10 19:20:21] [Output] : *** Thiago Carrasco bezár egy közelben lévő kaput.
[2026-01-10 19:20:24] [Output] : Thiago Carrasco mondja: Jelöld
[2026-01-10 19:20:34] [Output] : *** Thiago Carrasco becsatolta a biztonsági övét.
[2026-01-10 19:20:36] [Output] : *** Sitmar Willamoson beállított egy úticélt a GPS-ben.
[2026-01-10 19:20:44] [Output] : *** Thiago Carrasco elrakott egy telefont.
[2026-01-10 19:20:45] [Output] : [R1] Sitmar Willamoson: Ráértek?
[2026-01-10 19:20:45] [Output] : Sitmar Willamoson mondja (rádióba, járműben): Ráértek?
[2026-01-10 19:20:47] [Output] : [DawnMTA - Figyelmeztetés]: 25 000$ büntetést kaptál, mivel áthaladtál a piros lámpán!
[2026-01-10 19:20:55] [Output] : Sitmar Willamoson mondja (rádióba, járműben): Kik vannak ott?
[2026-01-10 19:20:56] [Output] : Thiago Carrasco mondja: Öv tesi
[2026-01-10 19:20:58] [Output] : *** Sitmar Willamoson becsatolta a biztonsági övét.
[2026-01-10 19:20:59] [Output] : [R1] Larissa Costa: Persze.
[2026-01-10 19:21:01] [Output] : Sitmar Willamoson mondja: Bocsi
[2026-01-10 19:21:03] [Output] : Thiago Carrasco mondja: Nembaj
[2026-01-10 19:21:04] [Output] : [R1] Stefano Romano: Igen.
[2026-01-10 19:21:07] [Output] : *** Thiago Carrasco szakad a röhögéstől
[2026-01-10 19:21:07] [Output] : Thiago Carrasco mondja: Te érdeked
[2026-01-10 19:21:10] [Output] : [R1] Sitmar Willamoson: Tekesek haveromon vannak
[2026-01-10 19:21:10] [Output] : Sitmar Willamoson mondja (rádióba, járműben): Tekesek haveromon vannak
[2026-01-10 19:21:13] [Output] : [R1] Sitmar Willamoson: Bb-be
[2026-01-10 19:21:13] [Output] : Sitmar Willamoson mondja (rádióba, járműben): Bb-be
[2026-01-10 19:21:20] [Output] : Sitmar Willamoson mondja (rádióba, járműben): Itt vagyok
[2026-01-10 19:21:21] [Output] : Thiago Carrasco mondja: Nálam nincs fegyver
[2026-01-10 19:21:24] [Output] : Sitmar Willamoson mondja: Nem kell
[2026-01-10 19:21:27] [Output] : [R1] Sitmar Willamoson: 6an
[2026-01-10 19:21:27] [Output] : Sitmar Willamoson mondja (rádióba, járműben): 6an
[2026-01-10 19:21:40] [Output] : Sitmar Willamoson mondja: Azta
[2026-01-10 19:21:42] [Output] : Kai Krausser mondja: Nem

tessék Rey, az igért log. :D
 
Sziasztok!

Átolvastam a panaszkönyvet, és megérkeztem a bírálattal.

Azért, mert fegyvert tartanak rá, és a társai pedig kimenekítenék nem gondolom, hogy PG-t követett el. Majd amikor sikeresen megtörtént az elterelés, elmenekült mert már senki nem figyelt rá ezért nem gondolom, hogy PG lett volna.

Megnéztem az UCP-d, 2éve regisztráltál, és talán 1 db friss jailed volt, azelőtt pedig FK jump ami nem tekinthető figyelembe, számomra kicsit sok erre az UCP előélet kitiltás.

Tehát a panaszod jogos, nem történt PG és az UCP-d sem csúnya annyira, hogy ez kitiltást érdemeljen.
Levettem a kitiltásodat, az adminisztrátort hibapontban részesítem.

További szép délutánt.
 
Státusz
Ez a téma nem fogad további válaszokat.