Matteo Black 1995-ben született Los Santos belvárosának egyik legzűrösebb, elfeledett szegletében. Az ottani élet nem kínált gyerekkort — csak túlélést. Szülei a város alvilágának peremén éltek: drogcsempészetből és fegyverüzletekből tartották el magukat, egészen addig, amíg egy rivális banda véres leszámolása során mindketten életüket nem vesztették. Matteo akkor még csak nyolcéves volt.
Az árván maradt fiúra senki sem tartott igényt. Előbb állami intézetbe, majd ide-oda passzolt nevelőszülőkhöz került, ahol inkább bántalmazás és közöny jutott neki, mint törődés. Ezek az évek végleg kioltották benne a gyermeki naivitást — maradt helyette a düh, a veszteség és az ösztönös túlélési vágy.
Tizenévesen már az utcán élt. A törvény csak egy újabb akadályt jelentett számára, nem szabályrendszert. 14 évesen belépett egy kisebb, körzeti bandába, ahol eleinte csak futárként működött közre – fegyvereket, pénzt, információkat vitt, amit mondtak. De Matteo figyelt. Tanult. És lassan, minden egyes küldetés után, egyre magasabbra mászott az alvilág ranglétráján.
Ma már Rodier egyik kulcsfigurája – egy zárt, kegyetlen hálózaté, amelynek kezei szinte minden illegális üzletbe beleérnek: fegyverkereskedelem, autólopás, zsarolás, rablások. Matteo viszont nem egy véreskezű pszichopata. Inkább stratégaként ismert: halk szavú, nyugodt, mindenre gondol előre. Nem keresi az összetűzést – elkerüli. Azt viszont elintézi, amit muszáj.
Szívében ott ég még mindig a harag szülei halála miatt, de sosem hagyja, hogy ez elhomályosítsa az ítélőképességét. Egyetlen igazi célja van: annyi pénzt és befolyást szerezni, hogy egyszer mindent maga mögött hagyhasson. Talán egy új város, új név, új élet. De valami mindig visszahúzza. Talán a múlt.
Egy dolgot azonban soha nem enged el: egy törött, kopott fényképet a szüleiről, amit minden este elővesz, mielőtt elalszik. Emlékeztető ez számára – nem csak arra, honnan jött, hanem arra is, hogy nem akar ugyanúgy végezni, mint ők.
Az árván maradt fiúra senki sem tartott igényt. Előbb állami intézetbe, majd ide-oda passzolt nevelőszülőkhöz került, ahol inkább bántalmazás és közöny jutott neki, mint törődés. Ezek az évek végleg kioltották benne a gyermeki naivitást — maradt helyette a düh, a veszteség és az ösztönös túlélési vágy.
Tizenévesen már az utcán élt. A törvény csak egy újabb akadályt jelentett számára, nem szabályrendszert. 14 évesen belépett egy kisebb, körzeti bandába, ahol eleinte csak futárként működött közre – fegyvereket, pénzt, információkat vitt, amit mondtak. De Matteo figyelt. Tanult. És lassan, minden egyes küldetés után, egyre magasabbra mászott az alvilág ranglétráján.
Ma már Rodier egyik kulcsfigurája – egy zárt, kegyetlen hálózaté, amelynek kezei szinte minden illegális üzletbe beleérnek: fegyverkereskedelem, autólopás, zsarolás, rablások. Matteo viszont nem egy véreskezű pszichopata. Inkább stratégaként ismert: halk szavú, nyugodt, mindenre gondol előre. Nem keresi az összetűzést – elkerüli. Azt viszont elintézi, amit muszáj.
Szívében ott ég még mindig a harag szülei halála miatt, de sosem hagyja, hogy ez elhomályosítsa az ítélőképességét. Egyetlen igazi célja van: annyi pénzt és befolyást szerezni, hogy egyszer mindent maga mögött hagyhasson. Talán egy új város, új név, új élet. De valami mindig visszahúzza. Talán a múlt.
Egy dolgot azonban soha nem enged el: egy törött, kopott fényképet a szüleiről, amit minden este elővesz, mielőtt elalszik. Emlékeztető ez számára – nem csak arra, honnan jött, hanem arra is, hogy nem akar ugyanúgy végezni, mint ők.