Elévült

[Roy]

Fabric Vernier​

Rövid leírás:
Neve: Fabric Vernier
Kor: 21 éves
Magasság: 193 cm
Bőrszín: Fehér
Szemszín: Zöld

Részletezett történet:
​

Fabric vagyok, 22 éves, és… hát, nem vagyok épp egy átlagos fickó. Mindig is úgy voltam vele, hogy a világ tele van szabályokkal, de nem mindegyik van azért, hogy mindenki betartsa. Persze, nem vagyok rossz ember, vagy ilyesmi, csak… tudom, hogyan mennek a dolgok igazából. Néha az okosabb húzás az, ha nem azt csinálod, amit mondanak, hanem amit tényleg kell.​

​

Már kiskoromban is más voltam, mint a többiek. Nem mintha furcsa lettem volna vagy ilyesmi, csak… mindig figyeltem. Többet, mint mások. A többi gyerek hitt abban, amit a felnőttek mondtak, de én hamar rájöttem, hogy nem mindig mondanak igazat. Láttam, amikor anya és apa másképp beszéltek egymással, mint előttem. Láttam, amikor a tanár azt mondta, hogy mindenki egyenlő, de aztán mégis jobban bánt azokkal, akiknek gazdagabbak voltak a szülei. Láttam, hogy nem az a lényeg, mit mondanak, hanem hogy mit csinálnak.​

​

A környék, ahol felnőttem, nem volt épp mesébe illő. Nem volt borzasztó, de ha valaki elhagyta a bringáját az utcán, másnap már biztosan nem találta meg. Ha nem voltál elég gyors vagy okos, valaki mindig elvett tőled valamit – legyen az egy uzsonna, egy játékkártya vagy akár egy lehetőség. Én meg nem akartam, hogy tőlem bármit is elvegyenek. Inkább én figyeltem, tanultam, és rájöttem, hogyan lehet elkerülni a bajt.​

Már akkor is szerettem a háttérből mozgatni a szálakat. Nem voltam az a gyerek, aki verekedni kezdett vagy hangosan kiabált. Inkább azt néztem, ki kivel van jóban, ki mit akar, és hogyan lehet úgy csinálni a dolgokat, hogy nekem legyen jó – de úgy, hogy senki ne jöjjön rá. Például, ha valakinek kellett egy ritka matrica a gyűjteményéhez, én meg tudtam szerezni. ​

​

Ha valaki nem akart dolgozatot írni, de tudtam, hogy a tanár mikor figyel kevésbé, segíthettem neki. Nem volt ez csalás – csak… okosabb játék.​

Aztán, ahogy idősebb lettem, ez az egész csak egyre jobban működött. Már nem matricák meg dolgozatok voltak, hanem komolyabb dolgok. A várost kívülről-belülről ismerem, tudom, hova kell menni, ha valamit el akarsz intézni. Tudom, melyik boltossal érdemes beszélni, ki az, aki tud szerezni ezt-azt, és kit érdemes elkerülni. Az emberek meg… hát, tisztában vannak vele, hogy hozzám lehet fordulni, ha valami „különleges” ügyük van. Nem kérdezek feleslegesen, és cserébe én is elvárom, hogy ne faggassanak. Így működik ez.​

​

Nem mondom, hogy mindig könnyű. Néha fárasztó, néha veszélyes, de egyelőre működik. Nem tudom, meddig csinálom még ezt az egészet… de az biztos, hogy az élet nem mindig fair. Ha az akarsz lenni, aki nyer, akkor néha okosabban kell játszanod. Ennyi az egész.​

​