Sziasztok!
Először is fontos tisztázni: az események nem egyoldalú, tiszta helyzetben történtek, hanem egy gyorsan eszkalálódó, kaotikus szituációban, ahol másodpercek alatt kellett döntéseket hozni.
Engem az ATM-től kezdve, a vízbe esésen át, amíg úsztam a partra többen próbáltak megölni, rengeteg autó és helikopter körözött körülöttem.
Szerintem joggal feltételeztem, hogy rendvédelmisek vagytok, hiszen a parton köröztök egy fegyveres, azaz az én környezetemben az említett eseményeket követően.
A csapatunk másik felét akit a partra hívtam is a ti csapatotok kezdte el üldözni amit végig néztem, szóval tudtam, hogy ti is rendvédelmisek vagytok.
Másrészt civilek nem mennek autóval oda ahol lőnek rájuk, ti meg pont ezt tettétek, szóval ne magyarázkodjatok feleslegesen az autó jelöletlenségéről.
Az, hogy lőttem alapvetően annak az oka volt, hogy már ezt megelőzően tüzet nyitottak rám a partról és egyértelművé vált számomra, hogy tűzpárbaj alakult ki köztem és a rendvédelem között.
A társad halálával kapcsolatban: ezt sajnálatos eseménynek tartom, de hangsúlyozni kell, hogy egy folyamat része volt, nem egyoldalú agresszió következménye. Egy fegyveres összetűzésben minden résztvevő vállalja a kockázatot.
A vízbe kerülés utáni helyzet pedig különösen fontos. Ti magatok mondjátok, hogy nem tudtátok, támadóképes vagyok-e. Ez pontosan azt jelenti, hogy nem volt biztos, közvetlen fenyegetés abban a pillanatban — csupán feltételezés. Egy feltételezett veszélyre hivatkozva alkalmazni további erőszakot nem arányos válasz.
A társam vonatkozásában meg már csak annyit mondok, hogy ha mindketten a vízben voltunk, akkor teljes mértékben aránytalan és szükségszerűtlen volt a gyilkosságotok. Feltételezem, hogy egyszerűen bosszút akartatok állni, amely nem a szerepetekhez illő viselkedés.
Nem az admin eljárásával volt a problémám, hanem a ti viselkedésetekkel. Ha más admin úgy látja, hogy az sem volt helyénvaló ahogy ő ezt kezelte, majd felülbírálja ha szeretné. Én azt szeretném, hogy ti kapjatok azért szankciót amit az én sérelmemre követtetek el.