Jelentkezési formanyomtatvány
OOC Információk
1. Discord neved: NARANCSAKIRAJ2. Hogyan szólíthatunk? Ákos3. Hány éves vagy? 184. Játtszott perceid száma? 1612 de lényegesen több lesz.5. Voltál-e már nagyobb szerveren rendvédelemi szervezet tagja? egyszer voltam rövidebb ideig6. Hány adminjailt, kirúgást, kitiltást kaptál?
most kaptam egyet frissen sajnos hibámból adódva.7. Mesélj magadról pár mondatban. A mindennapjaimat a mezőgazdaság tölti ki, ebben dolgozom, ezt ismerem, és szeretem, amit csinálok. Az állatok is közel állnak hozzám, mindig is jól kijöttem velük, és szívesen foglalkozom velük.Ha nem melózom, akkor általában motoron vagyok. Szeretek menni egyet, kicsit kikapcsolni, eltenni a telefont és csak élvezni, hogy gurulok. Nem vagyok egy bonyolult ember: teszem a dolgom, szeretek nevetni, és jól érzem magam azokkal, akik normálisak hozzám.
8. 3-3 Pozitív és negatív tulajdonságPozitív:
Felelősségteljes vagyok, ha rám bíznak valamit, azt rendesen megcsinálom.
Fegyelmezett és szabálykövető vagyok, szeretem, ha egyértelműen tudom, mi a feladatom.
Jól kezelem a nehezebb helyzeteket, általában higgadtan tudok gondolkodni, amikor kell.
Negatív:
Túl magas elvárásaim vannak magammal szemben, és emiatt néha jobban rágörcsölök a dolgokra, mint kellene.
Hajlamos vagyok túlvállalni magam, mert nem szeretek visszautasítani feladatokat.
Néha nehezen kérek segítséget, inkább megpróbálom egyedül megoldani a dolgokat.
Személyes információk
Általános adatok
1. Teljes neve: Alvarez B Derek2. Születési helye, ideje: Los Santos, korház, 1997. július 14.3. Legmagasabb iskolai végzettsége: Főiskola4. Büntetett előéletű? nem5. Hol képzelné el magát a rendőrségnél 2 hónap múlva? Két hónap múlva szeretném már aktívan részt venni a napi rendőrségi munkában, ismerni a protokollokat, a feladatokat, és önállóan, de a tapasztalt kollégák irányítása mellett végezni a szolgálatot. Szeretném, ha már ekkor láthatnám, hogyan működik a gyakorlatban a rendőrség, és hogy a tanultakat éles helyzetben is alkalmazni tudnám.6. Szolgált már fegyveres szervnél? nem7. Hogyan vezetne le egy közúti ellenőrzést? Egy közúti ellenőrzést nyugodtan és szabályosan vezetnék le. Először biztonságosan megállítanám a járművet, majd bemutatkoznék és elmondanám az ellenőrzés okát. Elkérném a szükséges iratokat (jogosítvány, forgalmi), közben figyelném a vezető viselkedését és a környezetet. Ha minden rendben van, tájékoztatnám a sofőrt, hogy folytathatja az útját. Ha bármi szabálytalanságot észlelek, azt kulturáltan, a szabályoknak megfelelően kezelném, és minden lépést hivatalosan dokumentálnék.8. Mi maga a rendőrség? A rendőrség a társadalom biztonságát szolgáló állami szerv, amely a törvények betartását felügyeli, megelőzi és felderíti a bűncselekményeket, valamint biztosítja a közrendet és a közlekedés biztonságát. Feladata továbbá a polgárok védelme és a jogszerűség fenntartása.9. Mi a különbség a feljebb való és a közvetlen felettes között?A közvetlen felettes az, aki közvetlenül irányítja a napi munkámat, utasításokat ad és ellenőrzi a feladataim elvégzését. A feljebb való felettes már a magasabb szintű vezetői döntéseket hozza, átfogóbb felelősséggel rendelkezik, és a szervezet egészére vonatkozó irányelveket határozza meg. Tehát a közvetlen felettes közvetlenül foglalkozik velem, míg a feljebb való felettes a szervezet nagyobb működését felügyeli
10. Egy közúti bírságnál amikor kiosztja a csekket, akkor mi szerint fog mérlegelni, hogy mekkora szabású büntetést fog kiosztani, amennyiben az intézkedés alá vont személy rendelkezik priusszal? Amikor közúti bírságot osztok ki, mindig a jogszabályoknak megfelelően járok el. Figyelembe veszem a szabálysértés súlyát, a körülményeket, valamint az intézkedés alá vont személy előéletét, például ha korábban már volt hasonló szabálytalansága (‘priusszal’ rendelkezik). Az előélet alapján mérlegezem, hogy indokolt-e a maximális büntetés, vagy elegendő egy kisebb, figyelmeztető jellegű szankció. Minden döntésem arányos, és a jogszabályoknak megfelelő11. Meséljen magáról pár mondatban. Los Santosban nőttem fel, és mindig is érdekelt a rend és a közbiztonság. Középfokú végzettségem van, és szeretem, ha egyértelműek a feladatok. Dolgos és felelősségteljes embernek tartom magam, jól kezelem a nehéz helyzeteket, és mindig próbálom a lehető legjobban végezni a munkámat.
Szituációs kérdések
1. Mit tesz, ha maga vezet egy üldözést és az üldözött járműből tüzet nyitnak? Ha üldözés közben az üldözött járműből tüzet nyitnak, elsődlegesen a saját és a civilek biztonságát biztosítanám. Azonnal igyekeznék fedezékbe vonulni, és a helyzetnek megfelelően visszavonulni vagy koordinálni a további intézkedést a társaimmal. Ezt követően jelenteném a helyzetet a központnak, és minden lépést a szabályoknak megfelelően dokumentálnék. A cél, hogy a veszélyt minimalizáljam, miközben a törvényes intézkedést folytatjuk2. Miként jár el, amikor egy igazoltatás során csomagtérben droghoz szükséges alkotó elemeket talál, és a tulajdonos állítása szerint nem tudja, hogy mik azok? Ha az igazoltatásnál a csomagtartóban droghoz használható cuccot találok, először nyugodtan kezelném a helyzetet. Megkérdezném a sofőrt, hogy mi a cucc, és miközben minden dokumentálva van, biztosítanám a bizonyítékokat. Ha azt mondja, nem tudott róla, akkor is jelenteném a helyzetet a központnak, és hívnám a megfelelő egységet, hogy ők vegyék át a dolgokat. Mindig a szabályokat követem, de közben feszült helyzetben is higgadt maradok.
Utoljára szerkesztve: