- 2025. 03. 23.
- 373
- 272
- LS karakter
- khalil hayes
TERRORELHÁRÍTÁSI KÖZPONT - PÁLYÁZAT
Magamról néhány mondatban
Sziasztok, Kevinnek hívnak, a barátaim és a legtöbben Mixi néven ismernek. Jelenleg 17 éves vagyok és gimnazista.Szabadidőmben leginkább számítógépes játékokkal foglalkozom, ezek közül is főleg az RP világa érdekel.
Magával az RP-vel 2021 óta foglalkozom, azóta folyamatosan próbálom fejleszteni magam, hogy minél jobb szerepjátékot tudjak nyújtani.
Az évek alatt több tapasztalatot is szereztem különböző szervereken, valamint adminisztrátori feladatokat is elláttam, ami sokat segített abban, hogy jobban megértsem a közösségek működését és a szabályrendszereket.
Célom, hogy a jövőben is fejlődjek az RP-ben, és minél jobb minőségű játékélményt tudjak nyújtani a közösség számára.
Frakció célok
A célom, hogy a frakció egy szervezettként működjön, fegyelmezetten és professzionálisan. Fontosnak tartom a folyamatos kiképzéseket, gyakorlatok fejlesztését, hogy a tagok hatékonyan tudjanak reagálni a különböző szituációkra. Szeretném erősíteni az együttműködést más rendvédelmi szervekkel, valamint nagy hangsúlyt fektetnék a komolyabb roleplayek -re és akciók -ra. Emellett célom egy aktív, összetartó és RP-központú közösség kialakítása.Frakció felépítése
A rendfokozatok a megszokott magyar rendőrség hagyományos rendfokozati rendszerére épülne. A ranglétra az őrmestertől egészen az altábornagyig terjedne, így egy jól felépített, átlátható hierarchia alakulna ki a frakción belül.TISZTHELYETTESEK - (őrmester, törzsőrmester, főtörzsőrmester)
ZÁSZLÓSOK - (zászlós, törzszászlós, főtörzszászlós)
TISZTEK - (hadnagy, főhadnagy, százados)
FŐTISZTEK - (őrnagy, alezredes, ezredes)
TÁBORNOKOK - (dandártábornok, vezérőrnagy, altábornagy)
MI (Műveletirányítók)
A behatolások során a TEK vezeti az akciókat.
Zászlós rendfokozattól lehet jelentkezni a pozíció betöltésére. Az MI feladata a behatolások levezénylése úgy, hogy az akció a lehető legkisebb kárral és a legnagyobb hatékonysággal valósuljon meg.
A vizsga két részből állna. Az első egy írásbeli teszt lenne (Google Form), amelyben különböző szituációs és szakmai kérdések szerepelnek. Amennyiben a jelentkező sikeresen kitölti a tesztet, a következő lépés egy gyakorlati vizsga.
A gyakorlati rész során egy kiképzés keretein belül egy behatolási szituációt szimulálnánk, amelyet az adott jelentkezőnek kell levezényelnie műveletirányítóként, ha sikerrel levezette az akciót akkor megkapná a műveletirányítói beosztást.
ALOSZTÁLYOK
HR (Human Resources) és Kiképző alosztály
Ez a két terület egy alosztályba lenne összevonva, mivel a frakcióba való bekerüléshez minden tagnak egy alap kiképzésen kellene átesnie. A kiképzés során a jelentkezők elsajátítanák a legfontosabb alapokat, például a füstgránát és a villanógránát használatát, a pajzs alkalmazását, valamint a behatoláshoz szükséges alapvető taktikákat.
A felvételi kiképzés mellett rendszeresen lennének további tréningek és gyakorlások is, amelyek célja a tagok folyamatos fejlődése, a csapatmunka erősítése és a akció helyzetek minél hatékonyabb kezelése.
Medic (Szanitéc) alosztály
A szanitéc alosztály feladata az akciókon megsérült állomány tagok ellátása vagy akár a célpontok ellátása ha sebesülten sikerült elfogásuk.
Az alosztály tagjai elsősegélyt nyújtanak, stabilizálják a sérülteket, és biztosítják, hogy szükség esetén gyors orvosi ellátásra kerüljenek a sérültek.
SPSU (Special Police Sniper Unit) alosztály
Az alosztályban lévő tagok számára engedélyezett lenne a mesterlövész puska és helikopter használata.
Ez az alosztály helikopter, mesterlövész puskával a magas kockázatú akciók során biztosítana, a légi felderítést segítené valamit a földi egységeket.
Tagfelvétel menete
Egy új módszert szeretnék alkalmazni a tagfelvételhez.Ez egyfajta akadémiai rendszer lenne. Jelentkezési ciklusok lennének: jelentkezni a fórumon lehetne egy egyszerűbb jelentkezési lap formájában, ahol a jelentkezők bemutatkoznak, illetve bemutatják az IC karakterüket.
Amikor a ciklus lezárul, a lapok elbírálásra kerülnek. Az elfogadott jelentkezők értesítést kapnak, hogy készüljenek fel a tananyagból, majd egy előre megbeszélt időpontban IC fel kell keresniük minket.
Az IC megkeresés után egy szobába lennének küldve, ahol egy lapot kell kitölteniük 30 perc alatt (Google Form). A lapban szituációs kérdések, rádió fogalmazás, illetve alapvető kérdések szerepelnének. A jelentkezők 3 alkalommal próbálkozhatnak a kitöltéssel.
Amennyiben sikeresen teljesítik, átkerülnek a kiképzési ciklusba, ahol egy kijelölt kiképző 3 nap alatt megtanítja nekik a szükséges alapokat: a vakítógránát, a füstgránát és a pajzs használatát, valamint a sikeres behatolás módszereit.
Ha ezeket elsajátították, és a kiképző úgy ítéli meg, hogy készen állnak, a harmadik nap után vizsgát tehetnek egy vizsgáztatónál. A vizsgán szintén 3 alkalommal próbálkozhatnak.
Ha sikeresen levizsgáztak, megkapják az őrmesteri rendfokozatot, és az állomány tagjai lesznek, ahol minimum 1 hónapot kell eltölteniük
KRITÉRIUMOK
- Tiszta UCP.
- Minimum 10 -es szint megléte a szerveren.
- Helyesírás megfelelő szintje.
- Érett viselkedés és komoly hozzáállás.
- A szerver és frakciószabályzat ismerete, valamint a tananyag elsajátítása kötelező.
Miért (ne)engem válasszatok
Miért engem válasszatokTapasztalattal rendelkezem mind rendvédelmi, mind illegális frakciók terén. Voltam már mindkét oldalon leader és magas pozícióban is, ezért jól átlátom a különböző RP-helyzeteket. Együttérző és megértő vagyok a játékosokkal, és igyekszem igazságos döntéseket hozni.
Rengeteg tagfelvételt bonyolítottam már le: amikor a TEK frakcióban voltam, több mint 30 tagot vettem fel. Van egy jól kidolgozott rendszerem a tagfelvételre, és ha a lap elnyeri a tetszéseteket, akkor a meghallgatáson ezt szívesen részletesebben is bemutatnám.
Miért ne engem válasszatok
Előfordulhat, hogy néha túl megértő vagyok a játékosokkal, mivel fontosnak tartom a korrekt és barátságos közösséget. Emiatt bizonyos helyzetekben több időt adok másoknak.
Skinek - mappolások
Kis ráncfelvarrást szeretnék mind a skinek, mind a mappolások terén.Ezek már el is készültek, és amennyiben én kapom meg a frakciót, továbbítani fogom.
Referenciák
Jelenleg is adminisztrátor 5 pozíciót töltök be a szerveren, emellett fórum moderátori feladatokat is ellátok.Quinnzio Zinni története - élményképek (katt).
Voltam már ezredesi pozícióban a TEK -ben Quinnel Stokes (Sasa) vezetése alatt.
Aldric Morrow (Stainel) vezetése alatt is sikerült visszaküzdenem magam ezredesi pozícióba.
A tagfelvételi folyamatot én vezettem, rengeteg RP-t szerveztünk közösen a leaderkkel, valamint számos behatolást vezényeltem le.
Jelenleg a Honvédségben töltök be ezredesi pozíciót, ahol segítem a leaderek munkáját, különösen a tagfelvételi folyamatokban.
Egyéb gondolatok
A frakció mindenkori célja egy barátságos, családias közeg létrehozása lenne.Szeretnék sok élményképet készíteni, valamint minél több RP-t létrehozni, nem egy dara frakció kialakítása a cél.
A lap kissé rövidnek tűnhet, azonban nem szerettem volna felesleges képekkel elcsúfítani vagy elnyújtani.
Igyekeztem a lényeget tömören és érthetően összefoglalni.
A design nem úgy sikerült ahogyan azt én szeretem volna de remélem tetszik.
A lap még változhat, ha valami eszembe jut, vagy hibát észlelek.
A kritikákat természetesen szívesen fogadom.
Köszönöm, hogy végigolvastad.
Utoljára szerkesztve:
.png)
.png)
-(1).png)